Bay Éva az utóbbi években hihetetlen fogyásával került a figyelem középpontjába, most azonban egy teljesen új oldalát ismerhették meg a nézők. A bemondónő élete legnagyobb kalandjaként élte meg a Farmon töltött időt.

Bay Éva egyértelműen a Farm VIP piros csapatának a tyúkanyója, aki a türelmével, és a megszokott gondoskodással terelgeti a nála jóval fiatalabb versenyzőket. A bemondónő már több mint negyven éve tévézik, mégis úgy gondolja, a Farm volt élete legnagyobb kalandja.

"Hiába vagyok 68 éves, gondolkodás nélkül vállaltam a szereplést, mert tudtam, hogy szuper élmény lesz még akkor is, ha fizikailag nyilván nem tudom majd felvenni a versenyt a huszonévesekkel"

-mondta a Borsnak Éva, aki a sajtóvetítésen látta vissza magát először a képernyőn.

"Érdekes, hogy a pályafutásom alatt soha, egyetlen egyszer nem néztem vissza magam, most viszont azt éreztem, hogy készen vagyok arra, hogy lássam azt, amit a nézők látnak.

Furcsa élmény, hogy a lepukkant, smink nélküli énemet el tudom fogadni, a fiatal csinos külsőmmel viszont sosem volt erőm szembenézni. Nem akarom többnek vagy jobbnak mutatni magam. Ez vagyok én. Jókat röhögtem egyébként magamon...

-tette hozzá a bemondónő, aki a műsornak köszönhetően tudta meg, mennyire horkol alvás közben.

"Hát, ez isteni! Évek óta külön szobában alszunk a férjemmel, külön emeleten. Mondogatta nekem, hogy horkolok, de azt hittem, csak túloz. Erre most a tévéből tudtam meg, hogy tényleg horkolok.  

-zárta nevetve Bay Éva.

Forrás: Life TV/Old(s)cool