Csak sétálni ment, mert összeveszett a nejével, 450 kilométerre találtak rá

Forrás: Dreamstime -
büntetés férj koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy olasz férfi úgy érezte, ki kell szellőztetnie a fejét miután összeszólalkozott a feleségével. Ezért lement sétálni, csakhogy 450 kilométerrel arrébb találták meg, és meg is büntették, mert megszegte a kijárási tilalmat.

A comói férfi minden nap 60 kilométert gyalogol, ezért amikor összeveszett a feleségével jó ötletnek tűnt, hogy lemegy sétálni. Ezt is tette, csakhogy kissé hosszabbra sikerült a kiruccanás.

A fotó illusztráció. Forrás: Dreamstime


A nő már jelentette az eltűnését, mert az már jó ideje nem jelentkezett. A férj annyira belelendült a sétába, hogy konkrétan 450 kilométert sikerült legyalogolnia.
A rendőrök találták meg, akik 400 eurós büntetést is kiszabtak rá, ugyanis kijárási korlátozás van életben – írta a BBC.

„Gyalogoltam, nem használtam semmilyen tömegközlekedési eszközöket. Néha találkoztam emberekkel, akik étellel, itallal kínáltak. Jól vagyok, csak kissé elfáradtam"

– mondta a Forest Gumpként emlegetett férfi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.