Gáspár Zsolti őszinte vallomása: Ez állhat a testvérháború hátterében

Forrás: TV2 -
gyújtogatás balhé Gáspár Győző Gáspár Zsolt Gáspár család
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gáspár Győző és Zsolti korábban jó testvérek voltak, akik mindig számíthattak egymásra, azonban mostanra ez teljesen megváltozott. Zsolti elmondja, hogy mi lehet ennek az oka.

Gáspár Zsolti szerint a testvérháború az Ázsia Expressz 2. forgatása után kezdődött, hiszen oda még unokahúgával, Evelinnel mentek közösen. A műsor után Zsolti műsorvezetőként kapott felkérést a Farm VIP műsorába, amit szerinte bátyja, Győző nem nézett jó szemmel.

Legutóbb pedig amiatt állt a bál, hogy Zsolti felgyújtotta a közös telkükön található nádast. Amikor Győző és Bea asszony hazaérkezett, sokkot kaptak annak láttán, hogy a lángok majdnem elérték a garázsukat.

"Ezt a nádast minden évben felgyújtjuk, ugyanis a ikergyerekeim allergiásak rá, csavarja az orrukat. Kérdem én, az előző években Bea asszony és Győzike miért nem ijedt meg és vette videóra? Talán mert ez az egész egy műbalhé?

Győző féltékeny a szakmai sikereimre, és hogy míg ő egy csatorna éjjeli műsorsávjában szerepel, amit a kutya sem néz, addig én az egyik legsikeresebb produkcióban lehettem műsorvezető Zsuzsika mellett.

Egyszerűen le akar járatni az ország előtt, és tönkre akarja tenni a karrierem. Abba a műsorba is, amelyben szerepel, engem hívtak előbb, csak nem vállaltam, mert az én családom nem eladó. Képtelen mindezt feldolgozni"

- tálalt ki a Ripostnak Zsolti.

Zsolti úgy gondolja, hogy Győző a gyógyszerek hatására változott meg ennyire, de ettől függetlenül ő szereti és elfogadja a bátyját.

"Ott van például a királyi család: Vilmos és Harry jó testvérek voltak, együtt siratták az anyjukat, most meg hogy vannak... Már külön országban élnek. Azon is meg lehet botránkozni, nemcsak a Gáspár fivéreken, na! De én ugyan nem költözöm sehova. Miért tenném? Nekem nincs bajom, Győzőnek kellene végre megnyugodnia" - zárta le Zsolti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.