Szabó Ádám elárulta, milyen a kapcsolata most Tóth Andival

Forrás: Instagram/szaboadamofficial, Instagram/tothandi.andee -
Szabó Ádám párkapcsolat őszinteség barátság vallomás kapcsolat Tóth Andi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szabó Ádám tavalyi éve nem volt könnyű, hiszen 2020-ban szakított Tóth Andival. Bár 2021-ből alig három hónap telt el, ez az év is sok akadályt sodort elé: az énekes átesett egy vesegyulladáson, majd elkapta a koronavírust is. 

Ádám nagyon boldog, hogy a koronavírust 2-3 nap alatt, könnyebb tünetekkel átvészelte, de a pandémiát már nagyon nehezen bírja.

"Nagyon várom, hogy vége legyen, ezt a bezártságot nem lehet kibírni. Komolyan mondom, furcsa lesz, ha egyszer végre levehetjük a maszkot. Úgy megszoktam, hogy zavar, ha nincs rajtam. Furcsa ez az egész"

-kezdte az énekes a Blikk Rúzsnak, aki azóta sem tudja, hol kaphatta el a vírust.

"Jöttek a pletykák, hogy biztos volt Andikával valami, összeboronáltak minket, de ez vicc. Semmi nincs köztünk.

Szilágyi István özvegye, Jolika néni temetésén találkoztunk, ahol csak köszöntünk egymásnak. Szia, szia – és ennyi. Persze tényleg furcsa egybeesés, hogy Andi is pont ugyanakkor kapta el a vírust, de vannak véletlenek.

Úgy viselkedünk egymással, mint két ember, akik valamikor szerették egymást, de már nincsenek együtt. Szerintem ez teljesen normális. Ha valami lezárul, akkor az tényleg le is van zárva, és ezt tartjuk mindketten"

-mondta Ádám.

Forrás: Instagram/szaboadamofficial, Instagram/tothandi.andee

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.