Ada hamarosan háromszoros anyuka lesz: "Nürnbergben fogok szülni"

Születés szülés Pintér Adrienn Ada
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pintér Adrienn hamarosan életet ad harmadik gyermekének. Az egykori műsorvezető követői egy csomó mindenre kíváncsiak voltak terhessége és szülése kapcsán, Ada pedig gondolkodás nélkül meg is válaszolta a felmerülő kérdéseket.

Ada elmondta, hogy

jelenleg ha akarna sem tudna oltást kapni Németországban, ott ugyanis sokkal rosszabbul haladnak a vakcinációval, mint például Magyarországon.

Elárulta, hogy kíváncsiságból megpróbált regisztrálni, de nem is engedte tovább a rendszer, miután beikszelte, hogy várandós. Adának egyébként többen is azt tanácsolták, hogy ha van lehetősége, oltassa be magát.

A kismama arról is beszélt, hogy jelenleg csak a férje, Máté találkozik emberekkel, kamaszfiai ugyanis december óta otthon tanulnak, ő pedig két hete már boltba se mehet, nehogy elkapja a vírust. Ada egyébként Nürnbergben fog szülni, és már elkezdte összepakolni a kórházi táskáját is. A kérdésre, hogy magyar, vagy német orvosnál szül majd, így válaszolt.

"Akihez terhesgondozásra járok, ő magyar, a kórházban viszont német orvos van. Itt egyébként nem úgy van, mint otthon, hogy választott orvosnál szülsz, hanem annál, aki épp bent van a kórházban"

Ada Forrás: Ada

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.