Így állapíthatod meg, hogy melyik a jó étterem és melyiket kell kerülni

Forrás: Jay Wennington - Unsplash -
étterem étteremkritikus minőség étteremkritika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy angol étteremkritikus elárulta, hogyan ismerhetjük fel azt az éttermet, ahova érdemes beülni.

Egy neve elhallgatását kérő angol étteremkritikus több, mint 20 év tapasztalattal a háta mögött elmondta, melyek azok a jelek, amiből eldönthetjük, hogy egy étterembe érdemes-e betérni vagy inkább kerüljük el jó messzire. A szakértő szerint nincsen összefüggés a minőség és az ár között, azaz nem biztos, hogy egy drága étteremben az étel tökéletes lesz - írja a DailyStar.

Illusztráció Forrás: Jay Wennington - Unsplash


Az étteremkritikus négy tippet adott:

1. Érdemes most a kisebb éttermek közül választani
A pandémia miatt a kicsi éttermek kerültek a legnagyobb bajba, akik most mindent megtesznek a hozzájuk betérő vendégekért. Ezt látják fennmaradásuk zálogának.

2. Ha már az elején baj van a felszolgálókkal, inkább álljunk odébb
A kritikus azt tapasztalta, hogy ahol a felszolgálókkal már az elején baj van, vagy lassú és körülményes a kiszolgálás, ott szinte biztos, hogy az étel sem lesz jó. Érdemes inkább továbbállni.

3. Minél többet tudunk a fogásról, annál jobban ízlik az étel
Nyugodtan kérdezzünk az ételről, amit kiválasztottunk, a szakértő szerint sokkal jobban ízlik az étel, ha tudjuk, hogyan készül, és mennyi munka van az elkészítésében. Egy jó helyen a felszolgáló tud és szeret is az ételekről beszélni.

4. A jó bor fokozza az élményt
Egy jó helyen olyan bort tudnak ajánlani az étel mellé, ami fokozza a gasztronómiai élményt. Ne ragaszkodjunk a kedvenc italunkhoz, hallgassunk a pincérre vagy a sommelier-re.

Itt vannak a Dining Guide díjazottjai: ez lett Magyarország legjobb étterme




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.