PR cikk
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mitől lesz jó egy csapatépítő program, és vajon mitől lesz a legjobb? Elsőre egyszerűnek tűnik a kérdés, azonban számtalan szempontot figyelembe kell vennünk, hogy valóban pontos választ adjunk rá.

Egy csapatépítő játék általában mást jelent a résztvevőknek, a csapatnak, és mást a vezetőnek, akinek komoly céljai vannak egy ilyen esemény megszervezésekor, illetve ezzel kapcsolatos szolgáltatások megrendelésekor.

Egy csapatépítő tehát valójában akkor lesz sikeres, ha minden érintett tetszését elnyeri, ha úgy van felépítve, lebonyolítva, hogy mindenki igényeit és céljait figyelembe veszi, megvalósítja az elvárásokat.

Forrás: Activiteam-Art Kft.

Egy csapat elvárása, hogy az adott program legyen szórakoztató, könnyed, és semmiképpen ne legyen erőltetett, ne sodorjuk őket kényelmetlen helyzetekbe. Egy vezető pedig természetesen azt szeretné, ha hatékonyan valósulna meg a kollégák közötti együttműködés fejlesztése úgy, hogy ennek a későbbi munkafolyamatok során is érezhető pozitív hatása van.

Fenti elvárásoknak együttesen megfelelni az élményalapú és játékos csapatépítő programok alkalmazásával lehet. Az ilyen programokban alakítható ki egy olyan méretű közös halmaz, amiben elegendő eszközzel rendelkezünk ahhoz, hogy az elérendő célokat jó hangulatban valósíthassuk meg.

Fontos megjegyezni, hogy a csapatépítő játékok nem összekeverendők a csapatépítő tréningekkel, ahol nem az élményen van a hangsúly, hanem a felmerülő problémák célzott megszüntetésén és a kihasználatlan képességek felfedezésén. A játékos csapatépítés ezzel szemben kötetlenebb formában javítja a csapaton belüli kooperációt.

A részvevők szempontjából abszolút jó programnak mondható egy közös vacsora, italozás, esti buli, esetleg egy quadozás vagy éppen agyaggalamb-lövészet. Ezekkel nincs is semmi probléma, ha csak a felhőtlen közös szórakozás a cél, de nyilvánvalóan nem aknázza ki a csapatépítésben rejlő lehetőségeket, és a komplexebb fejlesztési célkitűzések sem valósulnak meg. Igazi értéket teremtő csapatépítésről akkor beszélhetünk, ha az élményfaktor mellett előrelépés történik az adott csapat jól funkcionáló közösséggé formálásában is.

Egy jó csapatépítőhöz számos fontos elem szükséges, melyeket megfelelő arányban kell a programba „kevernünk" ahhoz, hogy a csoportdinamikában kreatív és élményközpontú közegben történhessen meg a szintlépés. Hasonlattal élve egy jól szervezett program olyan, mint egy különleges koktél, egy mesterséf által kreált gasztronómiai műremek, vagy egy zseniális parfümkészítő által életre keltett illat, ahol minden egyes összetevő harmóniában van egymással és létrejön az egyik legfontosabb szempont, az egyensúly.

De mik is azok az alapanyagok, azok a kihagyhatatlan összetevők, amiket megfelelő arányban kell vegyítenünk ennek az egyensúlynak az eléréséhez?

Out of the box – avagy lépjünk ki a komfortzónából

Egy hatékony csapatépítő annyival mindenképpen több egy „átlagos" élményprogramnál, hogy kimozdítja a résztvevőket a komfortzónájukból. Természetesen ezt nem erőltetett és direkt módon érjük el, hanem olyan kihívásokkal, amelyek ugyan teljesíthetők, de nem igényelnek komoly előzetes tudást vagy képzettséget, és ösztönösen egy másfajta hozzáállást hoznak ki a csoport tagjaiból.

Nagyon fontos azonban, hogy a résztvevők a komfortzónából kilépve se érezzék magukat kellemetlenül, a feladatok ne keltsenek bennük rossz érzéseket, óvatosan bánjunk a határokkal.

Mindenki találja meg a számítását

Minden csapatot egyének alkotnak. Különböző képességekkel, habitussal és erősségekkel rendelkező egyéniségekből áll minden társaság. Lesznek a csapatunkban vezető típusok, kreatívan gondolkozók, versenyszellemmel jobban és kevésbé megáldott tagok, jó stratégák, sportos alkatok, éles logikával rendelkezők, ügyes kezű, gyakorlatias ezermesterek, vizuálisan fejlettek, szellemes mókamesterek, és még sokáig sorolhatnánk.

A feladatokat úgy alakítjuk ki, hogy a megoldásaik során mindenki érezhesse, hogy jó valamiben, és az egyéni képességéit latba vetve hasznos tagja tud lenni a csapatnak.

Forrás: Activiteam-Art Kft.

Példaként említhető egy filmforgatós csapatépítő játék, ahol lesz, aki a rendezésben jeleskedik, mások a forgatókönyvírásban, a látványvilág megálmodásában, a szövegírásban, vagy a felvételek elkészítésében találják meg a hozzájuk illő feladatot. A szereplést kedvelők lesznek a filmek főhősei, de a kevésbé exhibicionista kollégák is oroszlánrészt vállalhatnak a garantáltan sok nevetéssel járó, minőségi alkotásban.

Egységben az erő

Az előző ponthoz szorosan kapcsolódva arra törekszünk, hogy a feladatokat csak közösen, effektíven együttműködve lehessen magas szinten megoldani. Mindenki érezze a felelősségét, és lássa meg a lehetőséget a saját képességei kiaknázásban, amivel növelheti a csapat teljesítményének az értékét.

A feladatok jellege nyújtson kellő motivációt, hogy mindenki hozza ki magából a maximumot, de közben a tagok egymást segítve, munkájukat összehangolva teljesíthessék a kihívásokat.

Egyértelmű célok

A tematika és a játék alapja legyen egyszerűen megérthető, legyen egyértelmű a program célja. Ha egy játékot vagy feladatot fél órán keresztül kell magyarázni, azzal biztosan nem a jó irányba mozdítjuk a hangulatot, unalmassá és nehézkessé válhat a program, a résztvevők érdeklődését könnyen elveszíthetjük.

Arra törekszünk tehát, hogy a bonyolultabb vagy komplexebb programoknak is legyen egy világos, áttekinthető kerete, ami segíti az elindulást, az érdeklődés felkeltését.
A játékban előre haladva a csapatok maguk jöhessenek rá a „finomságokra", a feladatokban rejlő további lehetőségekre és az egyre kidolgozottabb stratégiákra. Végső soron az a csapat nyeri a játékot, amelyik a legjobban beleássa magát egy-egy „probléma" nívós megoldásába.

Forrás: Activiteam-Art Kft.

Egzakt jutalmazási rendszer

Rendkívül fontos, hogy jól definiálható legyen az értékelés alapja, átlátható legyen az a szempontrendszer, amely majd meghatározza a játékos versenyek állását és a csapatok végső helyezését. Ha a célok egyértelműek, és tisztáztuk, hogy milyen kritériumok alapján (Pl.: pontosság, gyorsaság, kreativitás, leleményesség) minősíthető a csapatok produktuma, akkor mindent megtettünk az igazságos és mérhető vetélkedés sikeréért.

A csapatok gyűjthetnek játékpénzt, pontokat, vagy akár virtuális javakat, esetleg csak a játék végén kerül sor a munkájuk értékelésére, viszont a résztvevőknek végig érezniük kell, hogy a feltételek mindenkinél azonosak és az értékelés kikezdhetetlen. Arra is érdemes figyelni, hogy adjunk elegendő szabadságot a csapatok kezébe a feladatok teljesítése során, és ne legyenek túl szűkek a korlátok.

Észrevétlen irányítás

Az a háttérmunka, melyet csak egy jól képzett személyzet tud ellátni. A műsorvezető vagy moderátor és az animátorok szerepe nélkülözhetetlen egy sikeres program lebonyolítása során.

Nem elég a játék minden elemét ismerniük, de kedves határozottsággal kell segíteniük a csapatokat, információkat kell átadniuk és szinte észrevétlenül kell a megfelelő keretek között tartaniuk az eseményeket. Közvetlen kapcsolatban állnak a résztvevőkkel, így munkájuk nagyban befolyásolja a hangulatot.

Izgalmas változatosság

A csapatok érdeklődését fel kell kelteni és meg is kell tartani az egész esemény során. Ez nagyban függ a választott tematikától, az alapkoncepciótól és a feladattípusok változatosságától.

Legyen valami érdekesség a programban, amivel addig még nem találkoztak a játékosok. Elkalauzolhatjuk őket egy másik korba, megismertethetünk velük érdekes munkákat vagy tevékenységeket, izgalmas játékrendszert alakíthatunk ki, tervezhetünk színpompás látványvilágot, használhatunk innovatív, modern eszközöket, vagy állíthatjuk őket rafinált problémamegoldások elé.

A lényeg, hogy valami új, lebilincselő élménnyel találkozzanak az emberek.

Pozitív feedback

Meg kell teremtenünk a lehetőségét annak, hogy a feladatok teljesítése során, előre haladva a játékban folyamatosan alakulhassanak ki pozitív érzések a csapattagokban.

Érezhessenek sikert, örömet, büszkeséget egy-egy akadály leküzdése közben. Könnyedén felismerhessék, hogy egymásnak segíteni, biztatni, együtt csinálni, aktívan jelen lenni jó, és látható, érezhető eredménye van. Akinek korábban esetleg még nem sikerült csodálkozhasson rá, hogy nyitottsággal és a játékos énünk előhívásával jó hangulatban, vidáman is lehet küzdeni a közös célokért.

Látható, hogy a legjobb csapatépítő játékok azok, amelyeknél a folyamat és a feladatok minden részlete alaposan átgondolt, valamint pontosan tudható, hogy az egyensúlyt alkotó összetevők mindegyikével milyen hatást érhetünk el. Új élményekkel lepik meg a résztvevőket, és számos lehetőséget teremtenek a csapaton belüli kommunikáció jó hangulatú és előre mutató kialakulására. A sok-sok programba csempészett hozzáadott értékkel szinte észrevétlenül, játékosan valósulnak meg a kitűzött célok, és olyan örök emlékekkel mélyíthetjük el azokat, amikről a kollégák még évek múlva is beszélni fognak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.