23 éve él boldog házasságban Keleti Andrea: elárulta, hogy mi a titkuk - Fotó

fotó házasság párkapcsolat Keleti Andrea
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Külföldön ünnepelte 23. házassági évfordulóját Keleti Andrea és férje, Kovács Zoltán. A táncosnőt a kapcsolatuk elején feszélyezte, hogy 10 év a közöttük lévő korkülönbség, de az élet igazolta a szerelmüket. Andrea őszintén mesélt a házasságuk titkáról, valamint arról, hogy készül-e a nagyszülői szerepre.

Keleti Andrea először arról mesélt, hogy legutóbbi házassági évfordulójukat hogyan ünnepelték meg.

"Kicsit elmentünk lazítani, megünnepelni a házassági évfordulónkat, mert tavaly erre nem volt lehetőség, de most behoztunk mindent. Valahogy úgy sikerült nekünk összetalálkoznunk, hogy igazán egyikünknek sem kellett nagyot változnia ahhoz, hogy ez hosszú távon működjön" - árulta el kapcsolatuk titkát a LifeTV Ébredj velünk című műsorában.

"Mostanra értek oda a gyerekeink, hogy az egyikük teljesen felnőtt, sőt, már el is költözött otthonról, a másik pedig már meglehetősen önálló" - mesélte őszintén Andrea, majd hozzátette: "Elérkeztem egy pontra úgy nagyjából az 50. születésnapom táján, amikor azt mondtam, az élet pipa, és most már készüljünk lassan a nagymamaságra".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.