Evie Leana látta lánya sikereit, ezért, miután szakítottak párjával, úgy döntött, hogy lányához hasonlóan ő is erotikus modellként keresi meg a kenyérrevalót. 

Az anya-lánya páros azt állítja, hogy együtt összesen közel 100 000 fontot, azaz nagyjából 46,7 millió forintot kerestek már.

Az ausztrál anya, Evie szerint a weboldal „nagyszerű módja annak, hogy kifejezzem a szexualitásomat és jól érezzem magam". Hozzátette, hogy utóbbi annyira jól sikerül, hogy ha nem keresne pénzt, akkor is folytatná a tevékenységét. 

Lánya, Tiahnee, aki 2020-ban, 18 éves korában létrehozta létre OnlyFans fiókját, fehérneműben és bikiniben áll kamera elé, ám az anyuka bevallotta, hogy ő kendőzetlenül is megmutatja testét.

Jelenlegi sikerei ellenére Evie kezdetben bizonytalan volt lánya ötletével kapcsolatban, a négygyermekes anyuka így nyilatkozott: „Eleinte nagyon elleneztem, hogy Tiahnee fiókot regisztráljon. Aggódtam a biztonsága miatt, és amiatt is, hogy nem értettem, az emberek miért fizettek elő a fiókjára, amikor ingyenesen hozzájuthatnak ilyen tartalmakhoz. Éppen befejezte az iskolát, és azt akartam, hogy tanuljon, de akaratom ellenére mégis elkezdte."

Tiahnee, aki 13 éves kora óta van együtt barátjával, így nyilatkozott munkájával kapcsolatban: „Alig néhány hónappal 18 éves korom után nyitottam meg az oldalamat. Az Instagramon amúgy is mindig bikinis fotókat teszek közzé és szexi fotókat készítek, szóval arra gondoltam, miért ne csinálhatnám azt, amit szeretek úgy, hogy pénzt is keresek vele? Megbeszéltem ezt a barátommal, aki a kezdetektől  támogat engem."

Evie és Tiahnee kizárólag negatív kritikákat kapott, amióta Ausztráliában megjelent a történetük, de azt mondják, családjuk, barátaik támogatják őket. 

Evie azt mondta: „Szerencsénk volt, mert a családunk és a barátaink rendkívüli támogatást nyújtottak, és csak ez számít" - írja a Wales Online