12 év házasság után válik a népszerű magyar színésznő: "Jó ideje voltak már problémáink"

Balogh Anna válás Keresztanyu
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nehéz időszakon van túl Balogh Anna, a Keresztanyu színésznője. Januárban elvesztette édesapját, nem sokkal később pedig féjével beadták a válókerestet. A színésznő a kislányával elköltözött a közös otthonból.

"Igen, véget ért a házasságom, válunk a férjemmel. Istvánnal jó ideje voltak már problémáink, elsősorban az életvitelünk sodort el minket egymástól" - mesélte a színésznő a Best magazinnak.

Anna és férje próbálták megmenteni a házasságukat. A színésznő korábban már egyszer elköltözött, de akkor visszatért Istvánhoz.

"El is mentünk tavaly nyáron egy fantasztikus közös nyaralásra, aztán a férjem munkahelyet is váltott. Otthagyta az állását, mert más területen szeretett volna kibontakozni. Gondoltuk, ezáltal hátha jobban tudunk majd igazodni egymáshoz, de már ez sem segített. Elkéstünk, eltávolodtunk egymástól, és tulajdonképpen egyszerre mondtuk ki: váljunk el" - mondta Anna.

Kislányuk, Liza most kezdte az iskolát, őt ezentúl heti váltásban nevelik majd a szülei.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.