megélhetés pénz Árpa Attila megtakarítás A Nagy Ő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Árpa Attila kerek perec kimondta A Nagy Ő-ben, hogy felélte a megtakarításai nagy részét, így olyan nőt keres, aki eltartja.

A Nagy Ő eddigi évadaiban rendre felmerült a kérdés a jelentkezőkben és a nézőkben is, hogy a kiszemelt férfi szívéért küzdő nők vajon tényleg a szívéért, vagy inkább a bankszámlája tartalmáért szálltak harcba egymással.

Árpa Attila viszont idén már többször is tudatosította a lányokban, hogy aki aranyásó lenne, ásson máshol, mivel ő jelenleg le van égve. Először Fruzsinál bukott elő ez a téma, akinek elsorolta, mik fontosak számára egy nőben.

"Szeressen dolgozni, mert én most egy filmre készülök, és egy forgatókönyvet írok, ami nagyon sok munka. Sokan azt gondolják rólam, hogy én jól szituált vagyok és sok pénzem van. Ez csak félig igaz, mert eléggé feléltem már a tartalékaimat, és egy olyan nőt keresek, aki konkrétan képes engem a következő egy-két évben eltartani, mert én az írásra fogok koncentrálni" – mondta a producer, a legutóbbi adásban pedig a 26 éves Bogi lelkesedését hűtötte le, amikor a fiatal lány megemlítette neki, hogy már volt Dubajban nyaralni, és szívesen megismételné.

"Jó drága hely! Nekem nincs annyi pénzem..." - közölte Árpa, de Bogi nem ijedt meg, azt válaszolta, hogy semmi probléma, majd összespórolnak rá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.