Nyílt tengeren, dzsungelben élték túl a katasztrófát

Forrás: AFP/Andrew Peacock -
igaz történetek túlélő szerencsétlenség baleset
Hihetetlen, de mégis igaz történeteket gyűjtöttünk össze, amelyek arról számolnak be, milyen szélsőséges körülmények között is képes egy-egy embertársunk hosszú napokig, hetekig, esetleg évekig életben maradni.

Az emberi test alkalmanként bebizonyítja, hogy sokkal többre képes, mint reggeltől estig egy cégnél robotolni, és bizony, a szélsőséges viszonyok között is tovább bírja, mint elsőre gondolnánk. Ki élhetne túl egy repülőgép-szerencsétlenséget, több hónapot a nyílt tengeren vagy heteket a dzsungelben? Ha nem is bárki, de előfordul.

Sok történetet dolgoznak fel filmek formájában, amelyek közül te is biztosan láttál már néhányat. Lehet bele se gondoltál abba, hogy ezek tényleg megtörténtek. A filmek többsége nem dokumentumfilm, sok esetben kiegészítik, néhol átírják az eseményeket, de azért javarészt a valóságon alapulnak.

Az expedíció orvosa, Andrew Peacock által 2013. december 28-án készített képen a hajóról tett rövid kiránduláson. Forrás: AFP/Andrew Peacock

Egyedül a Déli-sarkon

Valószínűleg kevesen hallottak Sir Douglas Mawson sarkköri kalandjairól, aki az 1911-14-es Ausztrálázsiai Antarktisz-expedíciót vezette. A felderítőút tudományos eredményekben és drámai eseményekben gazdag volt, azonban az első világháború kitörése miatt kevésbé vált ismertté a kétezres évekig, amikor több dokumentumfilm és könyv is feldolgozta a történetet.

Mawson 1912 decemberében Belgrave Ninnist és Xavier Mertzet társaságában vágott neki az Antarktisz ismeretlen területeinek felfedezésére. Az 500 kilométeres út során azonban két társát elvesztette. Egyikük egy gleccserbe zuhant kutyáik és élelmiszer ellátmányuk nagyjával, míg másik társa ezt követően az alultápláltság és a kutyahús fogyasztása miatt hunyhatott el. Mawson ezután még 30 napig egyedül küzdött az elemekkel. 1913 februárjában tért vissza a táborba, ahol lemaradt a csapatot hazaszállító hajóról. Emiatt még hónapokig élt a táborban, és tovább dolgozott az ott maradt kutatókkal.

Az általa megtett útvonalat 2007-ben egy ausztrál hegymászó, Tim Jarvis is bejárta, miközben megpróbálta rekonstruálni az eseményeket, többek között a szánt húzva és az élelmet porciózva. Útvonalán filmes stáb követte, és orvosok ellenőrizték fizikai állapotát.

Sir Douglas Mawson antarktiszi útját követte egy tudósokból és turistákból álló csapat az expedíció 100. évfordulójának megemlékezése alkalmából 2013-ban, miközben ugyanazokat a tudományos kísérleteket is elvégezték. Az MV Akademik Shokalskiy hajója azonban elakadt, majd a mentésükre érkező kínai jégtörő se tudta áttörni a vastag jeget, emiatt az ausztrál hatóságok végül helikoptert küldtek a helyszínre.

Juliane Koepcke 1998-ban, a katasztrófa helyszínén, A remény szárnyai című dokumentumfilm forgatásakor. Forrás: History of Yesterday

Lezuhant, majd átvágott a dzsungelen

1971 karácsonyán az akkor 17 éves Juliane Koepcke (ma már, férjezett nevén Juliane Diller) édesanyja társaságában akart hazautazni Limából Peruba az ott zoológusként dolgozó édesapjához. Az ünnepek miatt azonban csak a LANSA légitársaság gépein volt szabad hely, mely a korábbi években két gépét is elveszítette balesetben. Apja figyelmeztetése ellenére mégis felszálltak a gépre. A szerencsétlenséget az okozta, hogy a pilóta nem fordította vissza a gépet a vihar láttán. Egy villámcsapás háromezer méter magasan ketté hasította a gépet, ami a perui esőerdőben zuhant le.

A 92 utas közül egyedüli túlélőként tért magához székében. Törött kulcscsonntal, kificamodott térddel és több vágással testén idővel összeszedte magát és útnak indult a dzsungelben, a folyót követve. 10 nappal később menekült meg, mikor rátalált egy táborhelyre, ahol a visszatérő munkások ellátták sérüléseit, majd kórházba szállították. Túlélésének történetét dolgozza fel az 1974-es Vannak még csodák című film, melyet követően 1999-ben egy dokumentumfilm is készült az esetről. Utóbbit Werner Herzog filmrendező készítette, akinek jegye volt lezuhant járatra, amit végül lemondott.

Részlet A hó társadalma (2024) című filmből. Forrás: Netflix

Az andoki repülőgép-katasztrófa túlélői

Az uruguayi légierő 571-es, Chilébe tartó járata 1972. október 13-án negyven utassal és az ötfős személyzettel indult útnak. A rossz időjárási viszonyok ellenére nem a hosszabb kerülőúton repültek, hanem az Andok felett, ahol a sűrű felhőzetben csak a műszerekre hagyatkozhatott a pilóta és az első tiszt. A gép egy rossz számítás miatt végül a szikláknak csapódott, elvesztette farokrészét, és 3600 méteres magasságban landolt.

A fedélzeten utazott a montevideói rögbicsapat, rokonaik és barátaik, akik egy meccsre indultak Chilébe. A gép roncsai között 27 túlélő volt, azonban csak tizenhatan élték túl az ezt követő megpróbáltatásokat. A balesetben tizenketten azonnal szörnyethaltak, további öt súlyos sérült másnap majd egy utas a nyolcadik napon hunyt el. Ezt követően a tizenhetedik napon nyolc embert sodort el a lavina.

A túlélők 71 napot töltöttek a hegycsúcson. Kezdetben a bőröndökben található élelmet fogyasztották, ami kevés is volt és gyorsan fogyott. Hamar be kellett látniuk, hiába istenfélőek, a túlélésük érdeke, ha esznek elhunyt társaik húsából. Még abban is megegyeztek, hogy aki ezt követően meghal, felajánlja testét az életben maradottak számára. Nyolc napig reménykedtek abban, hogy a keresőcsapatok rájuk találnak, azonban ez szertefoszlott, amikor egy még működőképes táskarádióból megtudták, hogy a hatóságok felfüggesztették a gép keresését. Ekkor döntöttek úgy, hogy maguk indulnak segítségért.

Egy három főből álló csapat két hónappal a baleset után indult útnak. Két nap után egyikük visszafordult. További nyolc nap kellett ahhoz, hogy találkozzanak egy chilei férfival, aki értesítette a hatóságokat. December 22-én talált rájuk egy helikopter, majd másnap kimentették őket a roncsok közül. A túlélők minden év december 22-én összegyűlik és rendeznek egy rögbimeccset Chilében az elmaradt emlékére. Történetükről két film készült; 1993-ban az Életben maradtak, majd 2024-ben megjelent A hó társadalma a Netflix műsorán.

Jose Salvador Alvarenga 14 hónapot töltött halászbárkáján sodródva a Csendes-óceánon. Fotó / AFP

Hajótörött a Csendes-óceánon

2012-ben a salvadori halász, José Salvador Alvarenga, 14 hónapot töltött halászbárkáján sodródva a Csendes-óceánon, amivel világrekordot állított fel. Novemberben indult Ezequiel Cordoba társaságában cápákra vadászni Dél-Mexikó partjainál. A lecsapó vihar azonban kisodorta őket a nyílt óceánra, ami tönkre tette a hajó áramellátását és a motor is megsérült. Emiatt rádión nem tudtak segítséget kérni. A keresőcsapat mindössze két napig kutatott utánuk.

Az irányíthatatlanul sodródott hajón nyers halat, teknősök és medúzák húsát ették, esővizet és vért ittak. Négy hónap után Cordoba szervezete nem bírta tovább és meghalt, míg Alvarenga további kilenc hónapig hánykolódott. Egy közeli szigetet meglátva a partra úszott, ahol egy fiatal párra lelt. Ők hívtak neki segítséget és mentőt.

A halászok főnöke kiküldött egy keresőcsapatot, hogy kutassák fel az eltűnt bárkát, de miután két napon keresztül nem találtak a nyomukra, feladták a keresést. A két férfi az óceánon hánykolódva nyers halat, teknősök és medúzák húsát ette, és esővizet és teknősvért ittak. Cordoba halász négy hónap után meghalt, Alvarenga viszont még kilenc hónapig hánykolódott egymagában a vízen, mire végre egy szigetre bukkant. Összesen 438 napot töltött a tengeren és mintegy 9-10 ezer kilométerre sodorta a víz, egészen a Marshall-szigetekig.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.