Hisztis vagy "beteg" a gyereked?

Valóban ijesztő lehet, amikor a kicsid váratlanul hisztirohamot kap: dühöng, sír, sőt zokog, toporzékol, a földhöz csapkod tárgyakat, a földhöz veri magát és látszólag meg sem hallja, amit mondasz neki. A szituáció kínos is lehet, amikor a látványos, fülsértő produkciót közönség előtt, egy bevásárlás alatt vagy vendégségben adja elő a gyerek. A szülők természetesen a saját szülői mintáik, valamint vérmérsékletük alapján próbálják kezelni a helyzetet. Dühvel és agresszióval (rángatják és/vagy elfenekelik), "ráhagyással" (majd abbahagyja), esetleg - akik egy kicsit is pedzik a jelenség lényegét - megnyugtató szavak duruzsolásával, szoros öleléssel, a gyereket a szituációból való kiemeléssel, kiszeretéssel próbálják megoldani a helyzetet. A gyerek hisztis megnyilvánulásai azonban súlyos feszültséget okoznak a szülőben is, előfordulhat, hogy nem szívesen mozdul ki az anyuka a gyerekkel otthonról, nem akarja boltba, kirándulni, társaságba vinni, mert attól fél, a gyerek megint "leégeti" mások előtt, valamint attól is tart, hogy rossz lesz a megítélése a többi szülő előtt, leszerepel mint édesanya, hiszen nem tudja kezelni a gyereket.

Óriási azonban a különbség a hiszti és aközött a jelenség között, amikor a gyerek viselkedését valamilyen pszichiátriai rendellenesség okozza. Nem árt neked sem tisztában lenni a megragadható különbségekkel, hiszen ezen (is) múlhat, milyen sikeresen kezeled majd adott szituációban a gyereked "rohamát".

Andy C. Belden és kollégái 279, 3 és 6 év közötti gyermek édesanyjával készítettek részletes interjút, és a gyerekek részletes vizsgálata alapján azt állítják, hogy az egészséges gyerekek "dühkitörése" alapvetően különbözik a "beteg" gyerekek kitöréseitől. Belden és munkatársai öt különféle hisztirohamot különböztetett meg, melyek különböző diagnózisokhoz kapcsolódnak. Az egyik legfontosabb eltérés azonban az, hogy míg az egészséges gyerekek esetén csak egy-egy alkalommal találkozunk ezekkel a hisztifajtákkal, a problémás gyerekek szinte minden alkalommal és jellemzően egyszerre hozzák az öt hisztifajta tüneteit.

Agresszió: előfordulhat, hogy a gyerek "odacsap" az anyukája ruhájára, kezére, arcára, mert az nem veszi meg neki a csokit, a kisautót, vagy mert el kell jönni valahonnan, ahol a gyerek kellemesen érezte magát. Ez a jelenség ritkán történik azonban egészséges kicsik esetén. Hamar megértik, hogy a szülő elleni agresszió nem elfogadható. Amikor azonban a sűrűn jelentkező hisztirohamok több mint a felénél a gyerek dühvel a szülő ellen fordul, ott olyan jellegű személyiségzavar lehet, amit érdemes kivizsgáltatni.

Önbántalmazás: a szülő számára sokkal ijesztőbb jelenség, amikor a gyerek maga ellen fordul. Fejjel rohan a falnak, belekarmol a saját arcába, tépi a haját, megharapja a saját kezét, vagy hatalmas erővel rúg bele a falba vagy egyéb kemény tárgyba - és szemmel láthatólag abban a pillanatban nem is érzi a fájdalmat. Egészséges gyerek esetén ez nagyon ritkán fordul elő, ha azonban a jelenség jellemzője a gyerek hisztijének, ott azonnal szakemberhez kell fordulni.

Gyakori dühkitörések: havi 2-5 hiszti is sok, és a szülő számára kiborító lehet, de ennyi még "belefér" az egészséges tartományba. Ha azonba a gyerek havonta 10-20 hisztit is produkál, és házon kívüli rohamai száma meghaladja az ötöt, akkor nem szabad szőnyeg alá söpörni a problémát.

Elhúzódó kitörések: az ötperces hiszti is riasztó, valamint kimerítő lehet a gyerek és a szülő számára egyaránt, ám a hosszan elhúzódó, 25-30 percig tartó kitörések azt jelzik, gond van a gyerekkel. Előfordulhat ugyan egy-egy alkalommal, hogy egy egészséges gyerek számára akkora a "baj", olyan nagy benne a düh, hogy a hisztije akár egy óráig is tart, azonban ez nem válik jellemzővé. A problémás kicsik hisztije jellemzően elhúzódik.

Segítség a megnyugváshoz: a problémás gyerekek a hisztit nem képesek "csak úgy" abbahagyni. Amíg az egészséges gyerek szeme hiszti közben, egyik pillanatról a másikra felragyog, és a következő percben cicaként bújik vagy szalad játszani, a beteg kicsik számára a lehiggadás nem ennyire egyszerű. Hosszú idő kell még a roham után is a teljes megnyugváshoz. Sokáig hüppögnek, szemmel láthatóan zaklatottak maradnak, magatartásuk pedig elveszettségről, görcsösségről árulkodik. Például nem engedik el maguk mellől a felnőttet, kapaszkodnak - szinte belebújnak - a szülőbe. Egyértelműen külső segítség kell ahhoz, hogy komfortosan érezzék magukat.

A szülő felelőssége

A szakemberek szerint hatalmas a szülők felelőssége abban, hogy időben felismerjék, és a szégyen elhatalmasodása, valamint a gyerek "bújtatása" helyett megfelelő szakvizsgálatra vigyék a gyereket. Fel kell ismerni, hogy a gyerek magatartása nem nevelésbeli hiányosságra utal, hanem egyszerűen "beteg", amit, ahogy a lúdtalpat, kezelni kell. Minél előbb szakemberhez kerül a gyerek, annál valószínűbb a tartós károsodás nélküli gyógyulás és az egészséges felnőttkor esélye.

Fontos tudni azt is, hogy a gyerekek jelentős része 18 hónapos és ötéves kora között jellemzően és igen gyakran próbára teszi szülei türelmét a hisztivel, de ha baj van, akkor ne elégedj meg annyival, hogy majd elmúlik, vagy hogy más gyereke is ezt csinálja.