Tíz évvel idősebbnek érezheti magát, aki keveset alszik

álmatlanság, alvás
Shutterstock -
öregedés álmatlanság DNS alváshiány
Egy tanulmány szerint a túl kevés alvás felgyorsítja a biológiai öregedést azáltal, hogy károsítja a DNS-t.

A kutatás során a szakértők 429 embert kértek meg, hogy értékeljék, mennyivel érzik magukat fiatalabbnak vagy idősebbnek valós életkoruknál, és a beszámolóikat összehasonlították az alvásnaplójukkal. Azok, akik egy hónapon keresztül minden este jól aludtak átlagosan 5,8 évvel fiatalabbnak érezték magukat. A rossz alvók ezzel szemben következetesen azt mondták, hogy idősebbnek érzik magukat, mint amennyi idősek valójában. Leonie Balter, a stockholmi Karolinska Intézet munkatársa, a tanulmány szerzője elmondta:

 Az alvási szokások és a napközbeni álmosság alapvető szerepet játszanak abban, hogy mennyi idősnek érezzük magunkat és ez már a harmincas éveinkben is szembetűnő.

A bizonyítékok arra utalnak, hogy az alváshiány felgyorsítja a biológiai öregedést azáltal, hogy károsítja a DNS-t  - idézi a szekembert a Sun

álmatlanság, alvás
Ha éjszaka felébredünk, ne nyúljunk azonnal az okostelefonunk után.
Forrás: Shutterstock

Modern világunkban már-már népbetegséggé vált a nem kielégítő minőségű, vagy a kevés alvás, más szóval az alvászavar. Gyakori panasz, hogy hiába fekszik le valaki, nem tud elaludni, csak forgolódik, és minél inkább akarja, annál kevésbé sikerül álomba merülnie. Más ugyan el tud aludni, de egy éjszaka többször is felébred, sokan pedig ezt követően csak nagy sokára tudnak visszaaludni. Az alváshiánynak számos oka lehet, ezek között a leggyakoribb a helytelen életmód: a rengeteg stressz, az otthoni problémák, munkahelyi gondok, de szerepet játszhat benne az esti tévézés, az okostelefonok elalvás előtti nyomkodása is. Az alváshiány eleinte csak bosszantó, később azonban komoly egészségkárosodást okozhat.


 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.