Való Világ valóságshow párbaj VV4
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két dudás egy csárdában. Ennek vége. A magabiztos Béci óriási fölénnyel vitte el a prímet. Ma este a vagány srác szerelmével, Enikővel térhet nyugovóra.


Forrás: RTL Klub
Forrás: RTL Klub
Forrás: RTL Klub
Forrás: RTL Klub

Újból két kaszt

Újra két csapatra szakadt a villa. Béci mögé Gigi, Jerzy, Gombi és Laci állt, míg Olivér mögé Alekosz, Anikó, Éva és az őrjöngő Szandika. A luxusvilla lakóinak döntésüket érvekkel kellett alátámasztani, pontosabban, hogy miért várják vissza társukat. Rácz úrnak Jerzy támogatása esett a legjobban.

Palacsintasütés

A két megosztó személyiségnek palacsintasütésben kellett megméretnie magát. Segítségükre voltak támogatóik, ám Alekosz, most is, mint mindig, csak okoskodni tudott, és inkább hátráltatta csapatát, mintsem segítette volna. Nem sok hasznát vették a görög amorózónak. Az eredmény végül döntetlen lett.

Olivér büntetése

A falkavezér megkapta a magáét, végre kiderült, hogy mi a büntetése. A tűrőképessége eddig tartott, egy ásványvízzel teli flakont az asztalra vágott, ami szétrobbant a többiekre. Az őrültbe kergették a műsor készítői a fiút. Miután kiderült, hogy büntetése az lett, hogy nincs büntetés, Oli hangulata percenként változott, így saját csapdájába esett a vagány srác.

Oli ismét padlón

A villa nagyjátékosa, a taktika mestere napról napra összeomlott. Kezd szepegni a feneke, hogy vajon ő tér vissza a villába, vagy sem. Görög barátja próbálja benne tartani a lelket, és készíti a harcba. Pozitív energiával próbálja feltölteni, és bánja, hogy csatába küldi a spanját.

Enikő csalódott Oliban

Megható pillanatokat éltek át a luxusvilla lakói, még a bivalyerős Béci szeme is könnybe lábadt. Majd magányában elvonult a nyugiszobába, és férfiasságát veszve hagyva, potyogtatta könnyeit. Enikő is hagyott párjának, Olivérnek üzenetet, amiben mosoly hiányában hadat üzent a fiúnak, hogy a fiúnak tudnia kell, hogy átlépte-e a határokat vele szemben, vagy sem, de a párbajon jelen lesz. Az egyiküknek feltöltés volt, a másiknak lemerülés.

Párbaj: Olivér vesztett

Barátai csatába küldték őt, és elvérzett. Szép munka volt fiatalok. Az alfahím Bécivel szemben kevésnek bizonyult, a nézők majd' kétharmada gondolta úgy, hogy Olivérnek már semmi keresnivalója a villában. Ezt ő is megérezte, a párbaj alatt feszült és ideges volt, míg Béci felszabadult, magabiztos és kisimult.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]


Oli csak kedvesével, Enikővel foglalkozott, és kizárta a külvilágot. Mikor felkérték Anikót, hogy tartsa meg a kortesbeszédet Olivér mellett, akkor a vagány fiú szóvá tette, hogy miért nem az igaz barátja, Alekosz mondja el, mire a fekete démon élő adásban elsírta magát és átadta a stafétabotot.

Bereczki Hajnalka


Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.