adóhatóság csőd Erdélyi Mónika végrehajtás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lecsaphat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Erdélyi Mónika csődbe ment cégére. Házát jelzálog terheli, cége pedig közel 50 milliós mínuszban van, az egykori műsorvezető mégis derülátó.

Mónikáról még novemberben derült ki, hogy cége, amely többek között szépségápolással foglalkozott, becsődölt, olyannyira, hogy 2009-ben már 46,475 millió forintos mínuszban volt.

rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

A helyzet azóta csak romlott, ugyanis Mónika házát 13,75 milliós jelzálog terheli, és a veszteséges cégére az APEH is felfigyelt, ugyanis hátralékkezelési osztálya végrehajtást rendelt el a kft. ellen. Így akár minden vagyona rámehet Erdélyi Mónikának a veszteséges vállalkozására. A cégbírósági adatokból az is kiderül, hogy a 2008-as mérlegét valószínűleg be sem adta, így aztán még nagyobb büntetésre számíthat - értesült a Blikk.

Mónika és expárja, Muki Gyula jó ideje külön élnek, és a cégben sem társak már, az ex helyét anyja vette át. A hír Gyulát megdöbbentette: "Fogalmam sincs, mi van a céggel, mindig Mónika intéz mindent."

A történtek ellenére Mónika derülátó, sőt annak ellenére, hogy tavaly októberben a csatornától is kirúgták, most a visszatérést tervezi. "Nem mondhatom el, pontosan mit tervezek, mert ha mégsem jönne össze, a fejemre olvasnák. Nem gond, hogy hónapok óta nem vagyok képernyőn, annál is inkább, mert sosem csak a tévézésből éltem. Jól érzem magamat ebben a helyzetben, de azt vallom, nem az a kudarc, ha valami nem jön össze, hanem az, ha nem próbáljuk meg újra" - fejtette ki Mónika, akire egy egész ország vár, hogy mikor láthatjuk őt legközelebb a televízió képernyőjén.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.