probléma műsorvezető Erdélyi Mónika anyagi helyzet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pár hete búcsúzott a képernyőtől az egykor ünnepelt tévésztár, Mónika - de úgy tűnik, magánélete és vállalkozása is a szakadék szélére jutott.

Erdélyi Mónika eltűnt! Pedig az egykor szebb napokat is megélt műsorvezető majd' tíz évig vezette saját talkshow-ját, amivel ő lett a hazai műfaj koronázatlan királynője. Áprilisban azonban kilenc év után kifulladt a műsora, de az RTL Klub adott neki még egy esélyt, és a Reggeliben kapott munkát. A csatorna azonban elégedetlen volt vele, és a nézők sem kedvelték túlzottan a magát egyre inkább elhagyó műsorvezetőt, aki rendszeres késéseivel is felhívta magára a figyelmet. A Reggeliből is távoznia kellett, és ezzel feltehetően eljátszotta utolsó lehetőségét is az egykori sztár.

rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

A munkahelyi problémákkal egy időben Mónika magánélete is tönkrement: két éve szakítottak Mukli Gyulával, aki később a konkurens tévécsatorna műsorában Joshi Bharatnak teregette ki magánéletük szennyeseit. Majd tizenhat éves lánya költözött el otthonról, mondván, hogy a kamaszlány sokkal közelebb szeretne lakni iskolájához - tudta meg a Hot! magazin. A hab a tortán az volt, amikor Mónika vállalkozásai sorra csődbe mentek: először esküvőiruha-szalonját, majd ABC-jét és szépségszalonját kellett bezárnia. Nemrég pedig robbant a bomba: a műsorvezető és egykori kedvese állítólag 46 millió forintos adósságot halmoztak fel közös vállalkozásaik révén. Felmerül a kérdés: van még Mónika számára esély a magyar médiában? Vagy netán örökre leírta magát az utóbbi hónapok botrányaival? Az RTL Klub egykori üdvöskéje jelenleg árulja Budapest környéki házát, és egyes információk szerint nehéz anyagi helyzetének fellendülését megélhetési perekből próbálja a jövőben megoldani.

Mukli Gyula az egyik napilapnak nyilatkozott, és védelmébe vette volt párját: ,,Úgy érzem, lejárató hadjárat folyik ellene. Senkinek a véleménye nem számít, mindenki élje úgy az életét, ahogy jónak látja. Mónika és én már régóta külön utakon járunk. Jóban vagyunk, próbáljuk úgy intézni a dolgainkat, hogy az mindenkinek jó legyen."


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.