VV4: Éva átverte Anikót - durván egymásnak estek!

VV Éva VV Anikó kiválasztás alkohol párbaj veszekedés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A törtető lány megszegte Anikónak tett ígéretét, aki az esti parti borgőzös hangulatában sem tudta túltenni magát a történteken. Alattomosnak és önzőnek nevezte Évikét, majd ahogy lenni szokott, kiteljesedett a dráma.

Ki érdemli meg leginkább a főnyereményt?





Ahogy Éva szeme kipattant reggel, egyből Ani és Béci barátságáról csiripelt lelki társának, Alekosznak. Véleménye szerint Anikó undorító módon taktikázik. Ezek után a kiválasztásról diskuráltak, a törtető lány kritikán aluli módszerrel próbálta manipulálni a görög okostojást. Éva más bőrét vinné vásárra, hogy ő nyugodtan betipeghessen a fináléba.

Közös bátorságpróba

A cél az volt, hogy a lakók visszanyerjék luxusbirodalmukat. A királyi asztalon ínycsiklandozó ételek sorakoztak, különböző mozgó feltétekkel. Jerzy úgy fogyasztotta el a kukacos omlettet, mintha minden reggel ezt enné: szépen, lassan, kiélvezve minden falatot. Alekosz poénkodott a szájából kilógó csótánylábakkal, Béci pedig öklendezve fogyasztotta eledelét. Anikó sikoltott a sáskavacsora láttán, ám miután Jerzy lakomázásba kezdett, már a fekete szépség is bevállalta a szárnyas bogarakat. A küldetést sikeresen végrehajtották, így elfoglalhatták méltó helyüket.

Nem csak nőkben lehet csalódni! Nem hívott fel a pasi másnap? Nézd meg, mit tehetsz ezután!



Anikó csalódott Évában

Éva megszegte Anikónak tett ígéretét, miszerint Jerzyre fogja tenni a jelét. Mikor ez nem így történt, a fekete szépségnek kikerekedtek a szemei, leesett az álla, majd mindennek elmondta a törtető lányt. Végül a teraszon próbálták nézeteltérésüket rendezni, ami inkább képmutatásba ment át. Béci közben olyan mondatokat csepegtet, amivel arra lehet következtetni, hogy sógorát, Jerzyt fogja kihívni.

Anikó kiakadt Évára

A dzsungelhét végeztével jöhetett az újbóli dőzsölés, ami mellé egy hawaii parti is dukált. A fiatalok arcára kiült a nyugodtság, kiegyensúlyozottság, az öröm és boldogság. Ez az állapot nem mindenkinél tartott sokáig: Anikó úgy berúgott, mint egy csacsi, így természetesen jött a vele járó őszinteségi roham. Úgy érzi, hogy Évike önző és csak a nézők és a kamerák számítanak neki, illetve hogy hátba támadta. Már csak a hajcibálás hiányzott a műsorból, mikor a csípős nyelvű csabai lány a rosszkislány arcába vágta, hogy nem érdekli őt senki sem a villában. No, de a hajkorona maradt, a cirkuszi előadás pedig csak ezután következett...


Váratlan fordulat a VV4-ben?

A vasárnapi ValóVilág összefoglalóban arra szavazhattak a nézők, hogy melyik kiesett játékos hiányzik legjobban a villából. A legtöbben Olivérre voksoltak. Vajon mit terveznek a műsor készítői most, hogy Laci kiesésével egyel kevesebb játékos maradt? Visszaküldik Olivért? Ez bizony nem lehetetlen, információnk szerint ugyanis a vagány srác megbeszéléseket folytat a beköltözése ügyében. Oli a hírt nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!






Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.