Liptai Claudia Megasztár 6 Till Attila
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nagy dirrel-durral beharangozott Megasztár 6 első adása nemhogy nem robbant semekkorát, de még szikrája sem volt. A zsűri nagy megmondóemberének kikiáltott Bochkor Gábor megfáradt arca tükrözte legjobban, mennyire unalmas lett a műsor.

Claudia és Tilla egyelőre a háttérben maradt, pár vágókép erejéig bukkantak csak fel néha az önjelölt pacsirták vagy azok hozzátartozóinak oldalán. Az előválogatók vicces bénázásaiból sem sikerült egy-két percre valót sem összevágni, így egyelőre nincs még meg az idei évad Bikicsunája.

Fotó: TV2
Fotó: TV2

Az előző öt széria hangzatos statisztikai adatainak összefoglalója és a már pályára állított megasztárok fényezése után pár pillanatra Liptai Claudia és Till Attila is bejelentkezett, majd gyorsan elhadarták a megváltozott játékszabályokat. Szerencsére a zsűri bemutatására nem sok adásidőt pazaroltak, de lehet, hogy csak azért nem, mert igazából nem sok mindent tettek le az asztalra eddigi pályafutásuk során, csak ugyanazt csinálják hosszú évek óta. Bochkor Gábor a rádiós tapasztalataival indokolta meg, hogy mit keres az ítészek között, Falusi Marian saját sokszínűségét emelte ki, Bereczki Zoli a lágy szíve megkeményítését tűzte ki célul, Mester Tomi pedig szeretne valamelyik leendő megasztár rajongójává válni.

Egy Ádám nevű srác állt legelőször a zsűri elé, aki annyira megijedt attól, hogy énekelnie kell, hogy alig mert előlépni a színfalak mögül. Miután a saját édesanyját agyonmagasztalta, hirtelen megtáltosodott, és egy egész laza kis produkciót adott elő, ami egyedül csak Szinetárdóránénak nem nyerte el a tetszését, de a többség dönt, így a fiú továbbjutott. Mivel ez még a legelső összefoglaló volt a válogatásokról, így az önjelölt Gáspár Lacik és Tóth Gabik bénázásai sem maradhattak ki az adásból.

A vasalt hajú, gyenge Mester Tomi-utánzat állítólag annyit iszik, hogy az már a zenélés rovására ment, ezért terápiás céllal be is adta a jelentkezését a Megasztárba. A zsűri hagyta, hogy végigszenvedje a dalt, majd Bochkor kivételével mindannyian megnyomták a zöld gombot. A rádiós egyébként végig húzta a száját, majd az előadás végén egy gyenge Axl Rose-imitátorhoz hasonlította a srác erőlködését.

Az álszerénységgel küzdő Kullai Timeának valóban van mire büszkének lenni, a Ponyvaregény betétdalát pazarul adta elő, pár sor eléneklése után mind a négy zsűritag asztala zölden világított. A dal befejezése után ömlengtek néhány sort Bocsiék, majd egy Eszter nevű lány varázsolta el őket ismét a Bereczki által csak pofoznivalónak titulált hangjával. Egy remek AC/DC feldolgozás is zsűri elé került, de csak Bocsi szavazott rá, így az előadó Péter is mehetett a süllyesztőbe.

Fotó: TV2
Fotó: TV2

Természetesen most is rengeteg határontúli magyar jelentkezett a Megasztárba, még egy idiótán felöltözött tizenegy éves svéd kislány is, aki csak két szavazatot kapott a zsűritől, így mehet vissza az iskolapadba, az énekesi pályát pedig még egy kicsit jegelnie kell. A testi fogyatékos Dávidot Bochkor máris a BRAVO magazin közepére vizionálta, de a többieknek is bejött az előadása, így ő is továbbjutott.

A nyolcvanegy évet betöltött Klimo Józsefné a Mary Zsuzsi vonalat képviselte, amire Bochkor és Mester is nyomott egy-egy szavazatot szánalomból, a közönség pedig hangos visszatapsolással értékelte a nénike produkcióját. Réti Dóri is továbbjutott három szavazattal, mert állítólag annyira jó volt, hogy felszaggatta a padlót. Petrovics Dávid kőkemény metálshow-t nyomott, de csak Falusi Mariannak jött át a történet. Egy Hegedűs Fatima nevű férfi Dana International travi himnuszát dolgozta fel felismerhetetlen formában - az biztos, hogy a következő adásokban már nem fog felbukkanni, annyira béna volt. Vele ellentétben az utána következő tolmács Tamás annyira menő produkciót adott elő, hogy négy szavazattal csont nélkül továbbjutott.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.