Késsel üldözte barátnőjét VV Éva

VV Éva Való Világ valóságshow celeb Baukó Éva alkoholista botrány sztár
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A jelek szerint kezd teljesen beszámíthatatlanná válni VV Éva, aki a hétvégén késsel támadott rá barátnőjére, majd a kiérkező mentősök a toxikológiára szállították.

Úgy tűnik, Baukó Éva botrányai nemhogy nem akarnak véget érni, egyre súlyosabb helyzetekbe keveredik a ValóVilág egykori játékosa.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

Az egykori valóságshow-játékos a hétvégén késsel támadott rá barátnőjére, Katára, akinek ő maga adott szállást cseppnyi albérletében, ahol a szomszédok szerint csupán egyetlen ágy fér el. Az egyik szomszéd szerint éjjel fél 11-kor kezdtek el veszekedni, borultak a bútorok és sikítozást lehetett hallani, majd a harmadik emeleten Éva elkezdte késsel üldözni a fejvesztve menekülő lányt. Végül egy házban lakó férfi rendőrt hívott, akik a toxikológiára szállították VV Évát, mivel bevallotta, hogy aznap este nem csupán ivott, de előtte nyugtatókat szedett be. "Iszonyú erővel tombolt a cirkusz alatt, később már alig állt a lábán, állandóan kapaszkodott valamibe, és majdnem elájult. Teljesen zilált volt, egyfolytában cigizett és telefonált, a mentős ott állt és vigyázott rá" - árulta el a Blikknek egy házban lakó szemtanú. Hiába vitték azonban be, éjfél után egyszerűen lelépett a kórházból, vissza az albérletbe.

Nézegess jó pasikat! - Összegyűjtöttük a legjobbakat



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.