Mányoki Attila csúcs sport La Manche-csatorna átúszás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Átúszta a La Manche-csatornát az ismert, magyar sportember, Mányoki Attila. 10 óra és 47 perc alatt teljesítette az angliai Dover és a franciaországi Tardinghen közötti 47,23 kilométeres távot. Ez új magyar rekord.

Az évek óta ultratávokat teljesítő magyar sportember az MTI-hez eljuttatott beszámolójában azt írta, hogy kedden dél körül kezdte az úszást. "Nagyon erős áramlatban kellett haladnom, de szerencsére napos idő volt és enyhe szél. A víz 15 fokos volt, de a francia partokhoz közeledve folyamatosan kezdett emelkedni a hőmérséklete, egészen 17 fokig."

Forrás: manyokiattila.hu
Forrás: manyokiattila.hu

Mányoki Attila

"Az átúszás alatt a 4. és 6. óra között rettenetesen hideg volt a víz. Ez idő alatt ez jelentette a legnagyobb gondot, annak ellenére, hogy erős tempót úsztam" - fogalmazott Mányoki hozzátéve, hogy az utolsó két órában már teljes sötétségben haladt, rosszak voltak a látási viszonyok, és emiatt háromszor is medúza csípte meg. A 10 óra 47 perces idejével beállította Szlavicsek Gizella 1988-ban elért magyar csúcsát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.