futóverseny haláleset félmaraton
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meghalt egy fiatal, külföldi férfi a budapesti félmaratoni futóversenyen vasárnap - erősítette meg az MTI értesülését az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese.

Németh Cecília azt mondta: a Dózsa György útnál egy 26 éves férfihoz riasztották a mentőket. A férfit sikertelenül próbálták újraéleszteni. A 28. Nike Budapest Félmaraton egészségügyi biztosításáért nem az Országos Mentőszolgálat felelt, őket csak ehhez az egy esethez riasztották - tette hozzá a sajtóügyeletes.

Fotó: Hajdú D. András - Origo
Fotó: Hajdú D. András - Origo

Illusztráció

Az MTI tudósítója a mezőnyben azt is látta, ahogy a Margit híd közelében egy földön fekvő férfinak próbáltak segíteni, a célvonalnál pedig a verseny egyik résztvevőjét hordágyon vitték el. A versenyen a szervező Budapest Sportiroda közleménye szerint a 13 ezer résztvevő közül 7305 egyéni induló ért célba, a magyarokon kívül 65 ország 1600 versenyzője rajtolt.

A Life.hu is beszélt egy résztvevővel, aki a következőket mondta: "A Margit hídnál egy fiút élesztgettek, a cél előtt nem sokkal meg egy lányba próbáltak életet lehelni, és infúziót is kapott. Szörnyű volt!"

Forrás: MTI


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.