Ahogy a Life.hu megírta, Hulé Éva halálát követően a Zámbó-örökösök abban bíztak, előkerül a könyv, amelyben az asszony Jimmy utolsó éjszakájáról ír. Hulé ügyvédje, dr. Gerencsér András kérdésünkre elmondta, nála nincs semmiféle kézirat, az ügyet pedig már rég lezárták.

A Story magazin azt állítja, néhány hónappal ezelőtt interjút készítettek Hulé Évával. Az asszony - állítólag - a lelkén szeretett volna könnyíteni, és akkor már felkészült a halálra.

Forrás: TV2

A hetilap arról ír, Éva megsemmisítette a kéziratot, amelyben pontosan beszámol a zenész haláláról. "Két napra álmodtam Jimmyvel: távolról hívogató mozdulatokat tett felém, és mellette állt a férjem is. Amikor felébredtem, tudtam, mit kell tennem. Az elmúlt években alaposan felkavartam az állóvizet, több kárt okoztam magamnak, mint hasznot, ezért fogtam a papírkupacot, és laponként elégettem az egészet" - nyilatkozta az asszony. Hozzátette: azért döntött így, mert nem szerette volna, ha újrakezdődik a nyomozás.