Kiderült, egykor táncosnő volt az a hölgy, aki néhány nappal ezelőtt leugrott a Mammut bevásárlóközpont 3. emeletéről és életét vesztette. 

A Life.hu is hírül adta, hogy meghalt egy idős hölgy az egyik budapesti II. kerületi bevásárlóközpontban február 9-én délelőtt, úgy tudni, lezuhant a 3. emeletről. A Blikk azóta megtudta, a nő, aki eldobta magától az életét, Klapka Görgy egykori táncpartnere volt.

Forrás: Facebook/Ulpius-ház Könyvkiadó

"Hallottam, hogy nagyon szenvedett az utóbbi időben" – mondta a napilapnak Klapka, aki évtizedekkel ezelőtt táncosként és koreográfusként kereste a kenyerét. "Nem értem, hogy miért nem fordult hozzám, ha segítségre volt szüksége, engem mindig elérhetett volna, tudta a számomat is. Én Berlinben a Friedrichstadt-Palastban ismertem meg, aztán itthon én vittem be a tévébe, van közös felvételünk is. Az a számunk olyan jól sikerült, hogy eladták a világ több országába is. Nagyon sajnálom, hogy ő is azt az utat választotta, amit a feleségem, Mary Zsuzsi" - tette hozzá az üzletember. 

A revük koronázatlan királynője, Medveczky Ilona is megdöbbent a történteken. "El sem akartam hinni, hogy mi történt. Természetesen ismertem annak idején, sokat táncoltunk együtt. Felfoghatatlan, hogy az öngyilkosságot választotta" - mondta Medveczky.