Hazugságból épített magának karriert Steve Rannazzisi humorista

Forrás: AFP/Christopher Polk -
terrortámadás szeptember 11. Steve Rannazzisi Amerika humorista túlélés hazugság karrier
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az amerikai komikus éveken át azzal áltatta közönségét, hogy ott volt a 2001. szeptember 11-i terrortámadásnál, amely örökre megváltoztatta az életét.

A New York Times buktatta le Steve Rannazzisi humoristát, aki éveken át azt hazudta magáról: ott volt a szeptember 11-i tragédiakor, amely által végre elkezdte élni azt az életet, amelyet mindig is akart: humorista lett.

Steve Rannazzisi és felesége, Tracy Forrás: AFP/Christopher Polk

A 37 éves Rannazzisi korábbi állítása szerint a Merrill Lynch banknak dolgozott a World Trade Center 54. emeletén, és mindössze pár percen múlott, hogy sikerült kimenekülnie az épületből, és túlélte a második gép becsapódását. Ekkor határozta el, hogy a humornak fog élni.

Az amerikai közönség persze zabálta a sztorit, egészen addig, amíg a New York Times ki nem derítette: Rannazzisi nem hogy nem dolgozott soha a banknál, amelynek soha nem volt irodája az 54. emeleten, de még csak ott sem volt a szeptember 11-i terrortámadás helyszínének közelében sem. A humorista később bevallotta füllentését, és Twitter oldalán kért bocsánatot.

/1509/A_tra201591111540

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.