A színész őszintén vall könyvében a börtönben töltött éveiről: kiderül, hogy akárcsak a többi rab, úgy ő is kénytelen volt lemondani a szexről, ezért más módját választotta az effajta élvezeteknek.

A börtön könyvtárosaként és a kulturális élet fellendítéséért dolgozó Damu Roland sorozatosan kapta munkájáért a dicséreteket, így később már magánzárkába kerülhetett. „Egyszemélyes zárkába kerültem"- írja Damu legújabb könyvében, melyből a Blikkközölt részeleteket. 

Damu Roland könyve a héten jelenik meg.Fotó: Margitay Klára/Life.hu

 

Aludhattam végre meztelenül úgy, mint a szabad életemben. Nem kellett arra figyelnem, hogy mikor fingok, és mikor nem. Maszturbálhattam az ágyban is, nem csak a vécében.Azt a csatornát néztem a tévében, amit akartam. De a gondolataimmal, a gondjaimmal, a problémáimmal még inkább egyedül maradtam" - idézi a Blikk Damu sorait, amelyekből továbbá az is kiderült, milyen jó viszonyt ápolt néhány rabtársával, akiknek sokat mesélt a "kinti" életről. Általában az érdekelte őket, hogy kit b.sztam meg a celebvilágból. Mindig a p.na volt a téma. Mindenki azt kérdezte, mennyi pénzt kerestem, és kivel keféltem. Ez érthető is, hiszen hosszú ideje bezárt elítéltek nem nagyon tudnak másra gondolni. Cserélgették egymás között a pornóújságokat. A maszturbálás majdhogynem napi program volt minden elítélt életében. Nekem mindig Edina járt a fejemben. Éreztem a csókját, a bőre illatát, a feszes fenekét, a mel­leit."