Az orlandói tömeggyilkos - aki 50 embert ölt meg egy melegklubban - exfelesége arról nyilatkozott, hogy a férfi maga is homoszexuális lehetett. 

Ahogyan arról korábban beszámoltunk: 50 halálos áldozata van annak a lövöldözésnek, amely a floridai Orlando egyik melegbárjában történt vasárnap hajnalban. A lövöldöző is meghalt, amikor pedig azonosították, kiderült, hogy a 29 éves Omar Mateen ellen az FBI már kétszer nyomozott, mert azt gyanították, szimpatizált az Iszlám Állammal. Bár Mateen apja szerint fia nem vallási vagy politikai indokból ölt, hanem inkább a melegekkel volt baja, az Iszlám Állam magára vállalta a támadást.

A tömeggyilkos, Omar MateenForrás: --

Ennek ellenére exfelesége és egyik volt osztálytársa is azt állítja most, hogy Mateennek homoszexuális hajlamai voltak - írja a Daily Mail. Sitora Yusufiy, a gyilkos első felesége egy brazil tévécsatornának nyilatkozott arról, hogy a férfit még a saját apja is több alkalommal nevezte melegnek a nő előtt. Ezt a feltételezést Mateen egyik volt osztálytársa - akivel egy rendőr akadémiára jártak együtt - is megerősítette, sőt, a férfi azt is elmondta, hogy többször látogattak együtt melegbárokat, és a gyilkos régen randira is elhívta őt. A neve elhallgatását kérő osztálytárs ugyanakkor visszautasította Mateen közeledését, akkor ugyanis még ő maga sem vállalta másságát. 

Többször járt a bárban, ahol később gyilkolt

A Pulse nevű bár két rendszeres fellépője is megerősítette, hogy Mateen évek óta látogatta a helyet, ahol gyakran agresszívre itta magát. Állításuk szerint többször panaszkodott arra, hogy a családja körében nem ihatott, és az apja nagyon szigorú volt vele. A két férfi szerint Mateen egy meleg ismerkedőappon is regisztrálva volt, amelyen keresztül töbször küldött nekik üzeneteket.