Három éve nem találja a rendőrség annak a soroksári nőnek a gyilkosait, akik 2013. szeptember 25-én megerőszakolták, majd megölték a Szigetdűlőn.
A nő gyilkosait annak ellenére sem találták meg, hogy nyomravezetői díjat ajánlottak fel, amit a gyilkosság egyéves évfordulójához közeledve már egymillió forintra emeltek.
Most ötmilliós nyomravezetői díj mellett
a rendőrség most újabb szemtanúk jelentkezését várja. Többek között róluk van szó:
az a személy, aki autójával a fenti napon, 20 óra 30 perc és 20 óra 40 perc közötti időben, a Budapest, XXIII. kerületi Vízisport út irányából a Fővárosi Csatornázási Művek felé haladva befordult a kerékpárútra, majd onnan 30 perc múlva kihajtott.

Két férfit keresnek még, az egyik 40 év körüli, kb. 170 cm magas, sportos testalkatú férfi, aki 2013. szeptember 25-én 19 óra 15 perc körüli időben a Budapest, XXIII., Szigetdűlő középső útján kialakított kerékpárútnak a Fővárosi Csatornázási Művek Szennyvíztisztítójához közel eső szakaszán
a Mountain Bike kerékpárját javította,
valamint az a kerékpáros ruhába öltözött férfi, aki szintén ugyanezen a napon, 21 óra körüli időben az említett kerékpárút szennyvíztisztítóhoz közelebb eső szakaszán,
az erdő mellett állt a kerékpárjával.
Várják továbbá azon személyek jelentkezését is, akik a fenti napon 20 órát követően 2013. szeptember 26-án éjjel 1 óráig bezárólag a Budapest, XXIII. kerület Szigetdűlő középső útján kialakított kerékpárúton tartózkodtak.

A BRFK korábbi közleménye szerint a bűncselekményt feltehetően két személy követte el, valamint ismerik annak a két férfinek a DNS-ét, akiknek közük van a gyilkossághoz. Egy 36 éves, kocogni induló családanyát támadtak meg. A nőt levetkőztették, megkötözték, megverték, megerőszakolták, majd megfojtották.