Mexikó egyik leghírhedtebb bűnszervezetéhez tartozó nő döbbenetes vallomást tett tetteiről. Állítja, hogy közösült a lefejezett holttestekkel, és áldozatainak véréből is ivott gyilkolás után.

"Kislánykorom óta lázadó voltam, később drogfüggő és alkoholista lettem" - kezdte vallomását a 28 éves Juana - más néven "La Peque" azaz A Kicsi. Juana 15 évesen lett várandós első gyermekével, de keresete nem volt, amiből el tudta volna tartani. Prostituáltnak állt, így került kapcsolatba a Zetas nevű drogkartellel.

IllusztrációForrás: AFP/Valery Hache

Egyfajta őrként kezdte a bűnszervezetben, neki kellett figyelnie, hogy jönnek-e rendőrök, vagy katonák. Ha hibázott kikötözték és enni is alig kapott. Rengeteg kegyetlenségnek volt szemtanúja, látta például, ahogy szétverik egy ember fejét. "Emlékszem, hogy szomorú voltam, és arra gondoltam, nem akarom így végezni" - ismerte be Juana. A vértől való idegenkedése azonban nem tartott sokáig. Később abnormális vonzalmat érzett a hullák és a vér iránt.

IllusztrációForrás: Dreamstime

"Izgatottnak éreztem magam, fürödtem benne, és meg is ittam, amíg még meleg volt" - ismerte be a nő, és állítólag burkoltan megjegyezte azt is, hogy szexuális kapcsolatot létesített a hullákkal és a levágott fejekkel is. "La Peque" jelenleg egy kaliforniai börtönben várja büntetését - írja a Daily Mail.