Hajdú Péter nem titkolja, azzal, hogy szétmentek Sarka Katával, hullámvölgybe került az élete. Azért, hogy a válás közelébe jutottak, saját magát és feleségét is okolja, azonban most már úgy látja, lehet, hogy el kell engedniük egymást. A házassági válsága apropóján a műsorvezető korábbi kalandjait is felidézte.

"Mindig népszerű voltam a hölgyek körében, akkor is, amikor még nem voltam ismert. Akit kinéztem magamnak, azt megkaptam, de általában én hagytam ott őket, és eléggé szemét módon. Persze ez mindig gyávaságból történt. Nem tudtam leülni egyikükkel sem, nem tudtam a szemükbe nézve azt mondani, hogy vége. Inkább eltűntem, nem vettem fel a telefont, nem reagáltam semmire" - vallotta be a hot!-nak Hajdú, és hozzátette ezek mind egyéjszakás kalandok voltak.

Forrás: Facebook/Hajdú Péter