Nem lehet Balázsék rádióműsorának a címe több Morning show. Az ok a következő: a műsorvezetőt volt üzlettársa, a magyar Jockey Ewing néven ismert férfi átverte, és a műsor címéta tudta nélkül védette le, majd adta el. Sebestyénék hétfőtől Reggeli show néven készítik tovább a reggeli rádióműsorukat a Rádió 1-en. 

Bár egyelőre Reggeli show (azaz Reggeli show a Morning show sztárjaival) néven rádióznak majd, Balázsék jogi úton szeretnék visszaszerezni a Morning show elnevezést. 

"2009-ben indult a műsor. A Morning show nevet mi elkezdtük használni. A név az abszolút az enyém volt. Aztán az ember mindig rájön egyébként, hogy élete végéig tanulnia kell. Főleg akkor, ha valakiről azt gondolja, a barátja, az ismerőse, vagy egyébként az üzleti partnere. 2010-ben, mi az ábrás védjegyet levédettük, mint Morning show, ábrás védjegy. És nekünk a hivatal azt mondta, hogy a nevet nem lehet levédetni, mint Morning show, mert ez a többi reggeli műsorra is igaz lehet. Majd az én akkori üzlettársam 2014-ben bement a hivatalba, (...) a hátam mögött, a tudtom nélkül, (...) és levédette magának a Morning show védjegyet, a szó védjegyet " – mondta el Balázs. Egykori üzettársa pedig ezt a védjegyet eladta a Class FM jelenlegi tulajdonosának, Michael McNuttnak.

Balázst átverte üzleti partnere, eladta a Morning show nevetFotó: Adrián Zoltán - Origo

De ki is ez a volt üzleti partner?  

"Megszállott Jockey Ewing-rajongó, üzleti vállalkozásait is Jockey példáján keresztül építette. Étterem, benzinkút, mindent megvalósított, amit a fejébe vett. Sőt a saját öccsével is kibabrált, mint ahogyan Jockey legnagyobb riválisa is öccse, Bobby volt. Sőt néha öltözködésében is Jockey-t utánozta" - mondta el egy férfi a Borsnak. A lap így jellemzi: "Egy középkorú, sármos nagyvilági életet élő férfi, aki drága autókkal, és csinos, alkalmanként televí­ziókból ismert hírességekkel az oldalán tűnik fel az éjszakában. Üzleti partnerei között hazánk leghíresebb életmódtanácsadója és televíziós személyisége is ott volt egy időben. A munkakapcsolatai azonban általában rossz szájízzel értek véget."