veronai buszbaleset tragédia sofőr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ANSA olasz hírügynökség értesülése szerint a Verona közelében szerencsétlenül járt busz magyar vezetője az egyik Olaszországban kezelt, hétfőn azonosított súlyos sérült.

A rendőrség az ügyészséget tájékoztatta a sofőr azonosításáról, ehhez a jelentéshez jutott hozzá az ANSA. A hírügynökség így saját rendőrségi forrására hivatkozott, amikor közzétette a hírt – írja az MTI.

Az egész világot megrázta az észak-olaszországi Verona közelében történt busztragédia Forrás: AFP

A jelentés kitér arra is, hogy a baleset idején valószínűleg ő vezette a járművet.

Mint ismeretes, őt is DNS-minta alapján azonosították, ugyanis olyan súlyosak a sérülései, hogy a hozzátartozóik nem ismerték fel. Közben az olasz rendőrség bejelentette, hogy befejeződött a baleset összes halálos áldozatának azonosítása. A katasztrófában 16-an vesztették életüket.

A négy Budapesten kezelt sérültből ma kettőt hazaengedtek.

UPDATE:

A sofőrt gondatlanságból elkövetett emberöléssel, gondatlan vezetéssel, illetve hanyagsággal vádolják az olasz hatóságok - számolt be a The Local.

/1701/Veron201712117440

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.