Nem ez az első botrány, ami Roman Polanski nevéhez fűződik. A filmrendező ugyanis 35 éves korában leitatott, bedrogozott, majd análisan megerőszakolt egy akkor 13 éves lányt. A börtönbüntetést megúszta, de tavaly újból elővették az ügyét. Ám ekkor sem került rács mögé, ugyanis a lengyel igaszságügyi miniszter kijelentette: nem adják ki Polanskit az USA-nak, ahol már 1977 óta elfogatóparancs van érvényben vele szemben. 

Roman Polanski egy eddig nem ismert áldozata is kitálaltForrás: AFP

Most pedig újból róla szólnak a hírek, mert egy 61 éves színésznő állítja, 15 éves korában ő is a filmrendező áldozatává vált. Renate Langer azt vallotta, hogy Polanski a saját otthonában erőszakolta őt meg. A svéd nyomozók múlt héten vették fel a színésznő vallomását, ám azt még nem tudni, hogy az ügy jogilag nem számít-e már elavultnak, így egyelőre még csak vizsgálódnak. 

Sokakban felmerült a kérdés, hogy Renate miért őrizte ilyen sokáig a titkát, a színésznő pedig azt mondta: attól félt, hogy az édesanyja szívrohamot kap a fájdalomtól, ha megtudja. Őt szerette volna megkímélni a traumától - írta meg a DailyMail