Felneveli gyermekét a baranyi lány, aki nem tudta, hogy terhes

anyaság Baranya megye szülés orvos gyermek nevelés kórház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hasi fájdalmak miatt hívta az orvost az a baranyi lány, aki nem tudta, hogy terhes. Otthonuk mosdójában hozta vilgára gyermekét. A tinédzser úgy döntött: felneveli a kislányt, aki 27-28. hétre született. Mivel nem vett részt a terhesgondozáson, elesik a támogatásoktól. 

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy egy baranyai lány otthonukban hozta világra a gyermekét, hiszen nem tudta, hogy terhes. A tinédzser hasi fájdalom miatt hívta a mentőket, ám végül édesanya lett.

A lány, Detti nővére a Borsnak elmondta, hogy a terhesség alatt húgának rendszeres menstruációja volt. Azt is elmondta, hogy a család Detti mellett áll, felnevelik a babát.

A lány háziorvosa is megszólalt egy fórumbejegyzésben, ahol elmondta, hogy a lány nem a szülés előtti napon járt nála, hanem április 11-én. Laborvizsgálatra is elküldte, de azután nem jelentkezett.

Felnevelik a kislány (képünk illusztráció) Forrás: Shutterstock

Dr. Menczer Gábor, a területileg illetékes háziorvos azt is elmondta: "A család hajnalban riasztotta az ügyeletet, az orvosnő ki is ment a házhoz hajnali öt óra tájban. A lány vesetájéki fájdalomról panaszkodott, ezért az orvos javasolta, hogy menjenek be Pécsre a klinika sürgősségi osztályára ultrahangos vizsgálatra. A nagymama vállalta, hogy beviszi, de mégsem indultak útnak, ezért pár órával később már szült is. A mentősök beszámolója szerint a lány otthon, házuk mosdójában várta őket, és a vizsgálat közben szült meg" - mondta az orvos. Hozzátette: a baba nem sírt fel, ezért megkezdték az újraélesztését. Fél perc múlva a kicsi megmozdult, levegőt vett és sírni kezdett. Azt is tudni lehet, hogy az anyát mentőhelikopter vitte, csecsemőjét egy koraszülöttmentő autó szállította a kórházba. A baba a szokásosnál korábban, 27-28. hétre, 2050 grammal született.

A Borsnak egy orvosi szakjogász azt mondta, hogy a lány elesik a támogatásoktól, hiszen legalább 4 alkalommal részt kellett volna vennie a terhesgondozáson, azonban ez nem történt meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.