A Follow The Flow az MTV EMA vörös szőnyegén adott interjút

interjú Follow The Flow MTV EMA
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az idei MTV EMA azért is volt fontos, mert hazai zenészekre is voksolhattak a nagyvilágból. Többek között a Follow The Flow is jelölt volt, amely meg is nyerte a szavazást. Az együttes a Nem tudja senki című slágerével vált igazán ismertté: a dalt már több mint 29 milliószor meghallgatták a YouTube-on.

BLR számára nem ritka a sokmilliós hallgatottság, hiszen többek közt a Nekem ez jár című dalban is közreműködött, amely szintén 20 milliónál tart. Szakács Gergőt láthattuk korábban az X-Faktorban, de A Dal című eurovíziós válogatóműsorba is bejutott a legjobb 30 közé. Molnár Csaba, vagyis Fura Csé, bár focistának készült, inkább rappelni kezdett. Ők hárman egészen Bilbaóig mentek, hogy a világsztárokkal együtt vonuljanak az MTV EMA vörös szőnyegén. Egy rövid interjút is adtak:



A legmeghökkentőbb mítoszok a sztárokról: hat lábujj és tehénnyelvhttp://www.life.hu/sztarok/20181114-a-legmeghokkentobb-mitoszok-a-sztarokrol-hat-labujj-es-tehennyelv.htmlA hírességek élete nyitott könyv, de sokszor előfordul, hogy kicsit kiszínezik a történetüket, hogy még izgalmasabb legyen. Rengeteg tévhit és pletyka terjeng a világsztárokról, amelyek időről időre új erőre kapnak, pedig sosem voltak igazak. Összeszedtük a legmeghökkentőbb tévhiteket a hírességekről. Íme. TV + SztárokOrigoKatalin hercegné folyton sebtapaszt visel, de senki sem tudja, miért - Fotókhttp://www.life.hu/sztarok/20181114-katalin-hercegne-folyton-sebtapaszt-visel-de-senki-nem-tudja-miert.htmlMindent kiszúrnak Katalinon, ami nem odaillő, így azt is észrevették, hogy valami mindig történik a kezével, ugyanis szinte folyamatosan sebtapaszt visel. TV + Sztárok--X-Faktor: Nagy Krisztián feladta a versenyt, nem fog szerepelni az élő show-banhttp://www.life.hu/sztarok/20181114-xfaktor-nagy-krisztian-feladta-a-versenyt-nem-fog-szerepelni-az-elo-showban.htmlHiába jutott be az élő show-ba Nagy Krisztián, az énekes úgy döntött, nem tudja folytatni a megméretést. TV + SztárokOrigoZimány Linda nem akar többé szingli lenni, férfit akar az életébehttp://www.life.hu/sztarok/20181114-zimany-linda-nem-akar-tobbe-szingli-lenni-ferfit-akar-az-eletebe.htmlNem érzi magát magányosnak, mégsem tölti el örömmel, hogy esténként egyedül csukja magára a lakás ajtaját. Zimány Linda szeretne maga mellé egy társat, ám senki nincs a láthatáron. Elárulta, milyen férfira vágyik. TV + SztárokOrigoMeztelenül fotózták Varga Viktóriát, Graziano Pellé magyar barátnőjéthttp://www.life.hu/sztarok/20181114-meztelenul-fotoztak-varga-viktoriat-graziano-pelle-magyar-baratnojet.htmlMeglehetősen forró fotót tett közzé magáról Varga Viktória: a modellt meztelenül fotózták egy kádban. TV + SztárokOrigoKoholák Alexa elárulta, valójában miért él együtt a férjével és egy másik nővelhttp://www.life.hu/sztarok/20181114-koholak-alexa-elarulta-valojaban-miert-el-egyutt-ferjevel-es-egy-masik-novel.htmlNemrég írtunk róla, hogy Koholák Alexa és idősebb férje egy szőke nővel él együtt. Sokan találgatták, mi oka lehet ennek, és valójában milyen kapcsolat fűzi össze hármukat. A Csak show és más semmi sztárja most tiszta vizet öntött a pohárba. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.