Sebestyén Balázsék rádióműsorának egyik adása miatt büntetett a Médiatanács: rossz korhatár-besorolás alatt tárgyalták ki az állatszexet, könnyed, vicces stílusban, ami félreérthető lehet a kisiskolások számára.

Sebestyén Balázs mostanában a vadászokról alkotott általánosító és becsmérlő véleménye miatt került a középpontba, de mint kiderült, rádióműsorában nem csak ez az egy olyan téma volt, ami nemtetszést váltott ki. Lakossági bejelentés alapján nemrég megbüntette őket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, méghozzá azért, mert deviáns témát érintettek, vagyis az állatokkal létesített szexuális kapcsolatot tárgyalták ki, 12-es karika alatt.

Sebestyén Balázsék deviáns téma miatt kaptak büntetéstFotó: Adrián Zoltán - Origo

„Állampolgári bejelentés alapján a testület vizsgálatot folytatott a Rádió 1 Balázsék című, július 9-én, valamint augusztus 21-én reggel sugárzott adása miatt. A műsorszám olyan deviáns témával – szexuális kapcsolat létesítése állatokkal – és annak fizikai megvalósíthatóságával foglalkozott,  amelyet megfelelő élettapasztalat hiányában a 12-16 év közötti korosztály tagjai tévesen értékelhettek, ezért azt a 12 éven aluliaknak nem ajánlott kategória helyett a 16 éven aluliaknak nem ajánlottként kellett volna közzétenni, kizárólag a 21 óra és hajnali 5 óra közötti idősávban. A besorolási hiba miatt a Médiatanács félmillió forintra bírságolta a rádió szolgáltatóját. A jogsértés azért is különösen súlyos, mert a széles körben elérhető műsorszámok befolyásoló hatása kifejezetten erőteljes, és a média által felkínált modelleket a serdülők kritika nélkül képesek befogadni. A könnyed és viccesnek szánt előadási stílus miatt a kifogásolt tartalom félreérthető lehetett a kisiskolás korú hallgatók számára"  – indokolta a büntetést a honlapján a Médiatanács.