Egy profilképcsere miatt úgy megverte barátnőjét egy férfi, hogy a nőnek három foga is kitört.

A 29 éves Loisnak sokáig egy párjával közös fotó volt kitéve a Facebookon profilképnek, nemrég azonban kicserélte egy olyanra, amelyen csak ő maga látszik. Nem reagált erre túl jól az agresszív pasija: az éjszaka közepén ordítva felébresztette a nőt, aki kétségbeesésében kiszaladt a lakásból. A férfi a szomszédok ajtajából vonszolta vissza kedvesét és verte meg úgy, hogy három foga is kitört az áldozatnak.

A kapcsolatunk elején még annyira kedves volt. Néhány hónapja azonban megváltozott. Többször úgy megütött és megrúgott, hogy az arcomon monoklik jelentek meg utána. Jól tudom, már rég szakítanom kellett volna vele, de mindig visszakönyörögte magát hozzám” – nyilatkozta a bántalmazott nő a DailyMailnek.