13 évvel az eset után szabadon engedték volna Pénzes Henrietta gyilkosát, a bíró azonban úgy döntött, egyelőre nem szabadulhat a férfi.

2006-ban Makó külterületén megerőszakolta, majd fához kötözve meggyújtotta 18 éves áldozatát az akkor 14 éves K. András. Pénzes Henriettának még sikerült magát kiszabadítania, de a kórházban 21 nap múlva életét vesztette a sérülések következtében.

A gyilkos tényleges börtönbüntetése 2021-ben járna le, de már most feltételes szabadlábra helyezték volna, ha a bíró nem dönt úgy, továbbra is börtönben kell maradnia. Ősszel viszont újratárgyalják az ügyet, és a férfi bízik benne, hogy akkor ténylegesen szabadulhat.

A kép csak illusztrációForrás: Thinkstock

A Blikk azt írja, K. András azóta a börtönben befejezte az általános iskolát, és a fegyházban konyhai munkát végez. Bár az elején voltak konfliktusai a cellatársaival, azóta lenyugodott, és testépítéssel foglalkozik. A testvére igyekszik számára munkát találni arra az esetre, ha valóban szabadon engednék.

Még ennyi év után sem enyhült az a fájdalom a szívemben, amit Heni elvesztése okozott. A gyilkosát soha nem szeretném látni, remélem, még sokáig a börtönben marad. Ha én dönthettem volna a sorsáról, sokkal többet kapott volna, mint 15 év" – mondta Pénzes Ferencné, Henrietta nagymamája.