Claire Colebourn biológiatanárnő saját kezűleg végzett hároméves kislányával, vízbe fojtotta. A 36 éves nő elmondta, azért tette, mert szerinte a gyerek nagyobb biztonságban van a mennyben, mint ha az apja mellett lenne. A nő a gyilkosság után önmagával is végezni akart. Egyszer egy nagy adag inzulint adott be magának, egyszer felakasztotta magát, egyszer pedig hasba szúrta magát egy késsel: mindhárom alkalommal megmentették. Ezután magától jelentkezett a rendőrségen. 

„Mindig azt mondtam, hogy nem fogok elfutni a törvény elől. Nagyon sok dolgon mentem keresztül, és a lányommal szeretnék lenni, de az emberek nem hagytak meghalni. Sokkal nagyobb biztonságban van a mennyben, mint ha az apja mellett lett volna. A lelke így békére lelhet, míg Michael nem hagyott nekünk békét. Megszakadt a szívem a kislányért, azt mondta, nem akar többet találkozni az apjával. A mai napig nagyon szeretem a kislányom, bármit megtennék érte, de akkor nem tudtam tisztán gondolkodni” – írta a Blikk.

Forrás: Thinkstock