Autókon élte ki szexuális vágyait az a férfi, aki a napokban híresült el a pécsi kocsid*gó fantomként. Az eset még 2017-ben történt, ám a róla készült felvételek most kerültek elő újra. A szabadlábon lévő férfi, Gergő nagymamája is megszólalt.

Ahogy mi is megírtuk: a pécsi kocsid*gó fantomként híresült el egy férfi, aki letördelte több autóról a tanksapkát, majd magáévá tette a járműveket. 

Az egyik eset még 2017-ben történt, ám a biztonsági kamerák felvételei most láttak napvilágot. A Bors cikke szerint a férfit nemrég felfüggesztett börtönre ítélte a Pécsi Járási Bíróság. Csupán három rendbeli rongálás miatt ítélték el, mert a többi autóban nem keletkezett 50 ezer forint feletti kár.

A tanksapkákat magával vitte a férfiForrás: Shutterstock

A lap munkatársai megkeresték a szabadlábon élő Gergőt, aki a nagymamájával él. Az asszony is megszólalt az ügyben: 

„Esténként csinálta, elsősorban a haragosai kocsijáról törte le a tanksapkát és kente be margarinnal. Mit mondjak, ez nagyon kellemetlen, egyszerűen nem tudom megakadályozni” – magyarázta a férfi nagymamája. Gergő azonban azt mondta, hogy ő nem nyilatkozik az újságnak, nem akar sztár lenni.