Vádat emeltek azzal az erdőbényei férfi ellen, aki leitatott és megerőszakolt egy nőt.

A Szerencsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 51 éves férfi ellen különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt – számolt be róla az ugyeszseg.hu.

A vádlott 2018 nyarán megkereste egy nő ismerősét azzal a céllal, hogy szexuális kapcsolatot létesítsen vele. Korábbi ismeretségükből tudta, hogy a sértett nő abban az esetben, ha ittas, könnyebben hajlandó nemi aktusra, ezért 1 liter pálinkát és 2 liter sört vitt magával.

A pálinkával kizárólag a nőt kínálta, aki azt nagyrészt elfogyasztotta, ő sört ivott. Ezután a jelentős mértékben leittasodott, és már védekezésre képtelen állapotú nővel közösült, amelynek során azonban a nőt szemérem részén és test szerte, több esetben olyan durván megharapta, hogy kiterjedt hámhorzsolásos és zsírszövet roncsolásos sérüléseket okozott.

A kép csak illusztrációForrás: Shutterstock

Az aktus végeztével a férfi a nő lakásában aludt, másnap kora reggel távozott, amikor meg nem cáfolható előadása szerint a nő is felkelt, a még megmaradt pálinkát megitta és visszafeküdt aludni.

A sértett azonban a reggeli órákban lakásában elhalálozott, a postás talált rá. Halálát alkoholmérgezés okán kialakult légzési és keringési elégtelenség okozta.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő – egyébként különös és többszörös visszaeső – vádlottal szemben fegyházbüntetést és mellékbüntetésként közügyektől eltiltást indítványozott.