Halálra gázoltak egy nőt Salgótarjánban: elfogták az autóst

Forrás: Shutterstock -
gázolás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elfogták azt az autóst, aki halálra gázolt egy nőt pénteken Salgótarjánban, majd cserbenhagyta - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. 

Dankóné Nagy Éva elmondta: a 34 éves férfi ittasan vezetett, majd a Rákóczi úton elütött egy gyalogost.

Járművével megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt - tette hozzá. A rendőrök a sofőrt elfogták, előállították, és gyanúsítottként kihallgatták, majd intézkedtek őrizetbe vételéről. A rendőrség ittas állapotban elkövetett, halált okozó járművezetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt indított eljárást a salgótarjáni férfi ellen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.