Az amerikai médiában egymás után készülnek a fotók, amelyek a koronavírus-járvány miatt New Yorkban halottasházként funkcionáló hűtőkamionokról készültek.

A város 45  hűtőkamionhoz jutott, ezeket részben vásárolta, részben a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség küldte nekik arra az esetre, ha a kórházaknak és a halottasházaknak már nem lenne kapacitása tárolni a holttesteket. Ugyanis az Egyesült Államok egyik legnagyobb gócpontja a járványt tekintve New York. Egy hűtőkamion egyébként 44 holttest tárolására alkalmas.

Hűtőkonténerekbe rakják a koronavírus halálos áldozatait New YorkbanForrás: AFP/2020 Getty Images/Stephanie Keith

Emellett pedig nem csak kamionokat, hanem sátrakat is állítanak fel. Ezeket szigorúan a kórházak közelébe helyezik el.

Michael Lanotte, a New York államban lévő ravatalozók igazgatói szövetségének vezetője azt közölte, hogy ez a fajta intézkedés azért volt rendkívül fontos, hogy az elhunytakat emberséges körülmények között őrizzék, amíg átszállíthatják őket a ravatalozókba.

Egy hűtőkamion 44 holttest tárolására alkalmasForrás: AFP/2020 Getty Images/Stephanie Keith

New York államban szigorították a temetések lebonyolítását is. Néhány temetőben csakis az elhunyt közvetlen családtagjai, míg más sírkertekben pedig legfeljebb tízen vehetnek részt a búcsúztatáson.