Lovasi András nyílt levélben válaszolt Majkának: ezt mondta

Forrás: Mandiemese.Hu -
támogatás Lovasi András Majka nyílt levél koronavírus válasz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A koronavírus-járvány megannyi szakmában dolgozót érintett rosszul, köztük a zenészeket is. A megsegítésükre pénzbeli támogatást nyújtott az Artisjus, ám ez hatalmas vihart kavart. Majka sok mindennel nem értett egyet a segély és az azt felvevők körül, véleményének pedig hangot is adott. Most ismét felkavarta az állóvizet egy nyilatkozatával, amire Lovasi András reagált. 

A karantén alatt az Artisjus és az EJI rendkívüli támogatást nyújtott a zenészeknek, Majka pedig nem egészen értett egyet a támogatást igénylők névsorával. Akkor hatalmas vihart kavart a bejegyzése, de a botrány mostanra elülni látszott. A rapper azonban ismét nyilatkozott a témában. Szerinte olyan emberek is felvették a pénzt, akik ugyan megérdemlik, de nincs rá szükségük.

Lovasi András nyílt levélben válaszolt Majkának Forrás: Mandiemese.Hu

"Hát, menjen a francba az az ember, aki felveszi a másik elől úgy, hogy közben egy kilencmilliós autóban ül, de azt mondja, hogy neki 136 ezer forintra szüksége van, csak azért, mert olyan helyen van és dolgozik, ahol elsőként értesül arról az információról, hogy meg lehet pályázni ezt az összeget" - mondta a többi között Kadarkai Endre műsorában. Lovasi András nyílt levélben válaszolt Majkának:

Sajnálom, hogy egy személyeskedő bulvárvitát kell továbbdagasztanom, azt hittem már vége.

Képzeljük el, hogy hirtelen nem fogy a pékek kenyere. Az ok most másodlagos, hiába sütik meg, rájuk szárad. Mit tesznek első ijedelmükben?A pékszakszervezethez fordulnak, hátha az ottani alapból(amit maguk dobtak össze a leadózott jövedelmükből)kapnak némi segítséget, hiszen elvileg ezért (is) van ez az alap. Segítségnek.

Sokféle pék van, volt akinek ment a bolt szorgos munkával,volt akinek egyáltalán nem ment, hiába dolgozott éjjel-nappal, másnak csak üzlete volt, nem is sütött semmit, és olyan is volt, aki miután nem tudta eladni a kenyerét, inkább beült a szakszervezeti tanácsba és ott osztotta az észt. És ezek közül most sokan pályáztak, olyanok is akiknek nem feltétlenül kenyérre(bocs, lisztre) kellett a pénz, hanem azt gondolták, eddig fizettünk, most kapjunk is valamit ettől a fránya szakszervezettől. Én azt gondolom, lelkük rajta.

TUDOM, hogy nem is kell annyira nekik, mint esetleg másoknak. Majd én leszek az élő lelkiismeretük , ha már nekik nincs , és beárulom őket, hogy még egy csomó lisztjük van ám a kamrában.

minimum nem volt szerencsés kifelé beszélnie a művész/műsorvezető úrnak, és ha megszólal, akkor ezt először a belső szakmai fórumokon kellett volna megtennie,

Blikk

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.