országos bajnokság Hosszú Katinka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszú Katinka úgy döntött, hogy nem vesz részt az úszók jövő heti országos bajnokságán.

A háromszoros olimpiai bajnok vasárnap közösségi oldalán közölte: az olimpiára való felkészüléséhez most edzésekre van szüksége, így idén nem vesz részt az ob-n, amelyen sok sikert kíván klubtársainak, valamint a többi úszónak. Az ob-t keddtől szombatig Kaposváron rendezik meg.


Hosszú és csapata, az Iron részt vett a budapesti buborékban megrendezett ISL-szezonon. Hosszú eredményei elmaradtak ugyan a várakozástól, de versenyről versenyre jobb formát mutatott. Akkor úgy nyilatkozott, hogy már nagyon hiányoztak neki a mindenkori felkészülésének alapját képző viadalok, és ha lett volna még tíz meccs, akkor formába lendül. Majd kifejezte reményét, hogy hamarosan minél több versenyen tud medencébe ugrani, és akkor a felkészülése is visszatér a korábbi ritmusba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.