Így gyászolják az M6-oson történt balesetben elhunyt kislányt

Forrás: Shutterstock -
halál M6 baleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A család fájdalmát el sem lehet képzelni, de mint kiderült, a kislány osztálytársait is megviselte a halálhír. 

Ahogy azt korábban megírtuk, 2021.02.02-án este 2 autó rohant egymásba kedd este az M6-oson, egy utas az életét vesztette. A két kocsiban összesen nyolcan utaztak, és a vélten sofőr egyik gyermeke, egy 11 éves kislány veszítette életét a balesetben.

A rendőrök azóta is nyomoznak, hogy felderítsék a baleset körülményeit, és megtalálják a tragédia felelősét. Most úgy tűnik,

a vétkes sofőrt illetően felmerült az alkoholfogyasztás gyanúja.

A rendőrök előállították a vétkes sofőrt, és gyanúsítottként hallgatták ki. Őrizetbe vételét követően a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították a férfit, ám egyelőre konkrétabb részleteket nem tudunk.

Az elhunyt család fájdalmában osztozik a kislány összes iskolatársa és a tanári kar. A martonvásári iskola igazgatója, Csapó Tamás elmondta, mennyire megrázta a gyerekeket a szomorú hír.

"Bementünk az osztályfőnökükkel a kislány osztálytársaihoz, hogy röviden elmagyarázzuk nekik, hogy mi történt. Természetesen mélyen érintette őket, hogy elveszítették a kis társukat, aki tegnap még ott ült velük, de ma már hiába várták. A padján mécsest gyújtottunk. A gyász feldolgozásában pszichológus is segíti a gyerekeket. Megpróbáljuk összegyűjteni a szép emlékeket" - mondta a Borsnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.