FRISS: Közel 500 ezerre nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon

Forrás: Shutterstock -
fertőzött Magyarország koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
1 millió 230 ezer a beoltottak száma, 9011 az új fertőzött és elhunyt 130 beteg.

Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 229 827 fő a beoltottak száma, ebből 351 694 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, a kormány ezért is döntött a korlátozások szigorításáról. Kérjük, hogy tartsák be az óvintézkedéseket! 9011 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 498 183 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

Forrás: Shutterstock

Elhunyt 130 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 16 627 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 346 904 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 134 652 főre emelkedett. 8718 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 949-en vannak lélegeztetőgépen.

Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, Magyarország már a második az uniós átoltottsági ranglistán. A háziorvosok AstraZeneca-vakcinát kaptak ezen a héten, és az Operatív Törzs azt kérte tőlük, hogy a még be nem oltott regisztrált idősek oltását folytassák. A kórházi oltópontokon Szputnyik és Pfizer oltóanyagok vannak, amelyekkel szintén elsősorban a háziorvosok által beküldött regisztrált idősek oltása folytatódik. A kórházi oltópontokon vasárnapig a 60 év alatti krónikus betegeket is oltják AstraZenecával, az érintettek erre SMS-ben kaptak behívót.

Forrás: koronavirus.gov.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.