Viharos széllel vonul át a hidegfront: erre lehet ma számítani

Forrás: Shutterstock -
hidegfront vihar időjárás Szél
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Előrejelzés.

Kedd
Északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de zápor, zivatar csak elszórtan, főleg a Nyugat-Dunántúlon alakul ki. Kb. a déli óráktól egyre nagyobb területen megerősödik, nyugaton viharossá is fokozódik az ÉNy-i szél. 13 és 25 fok között alakul a hőmérséklet - ÉNy-on lesz a hűvösebb idő. Hidegfronti hatás érvényesül.

Forrás: Shutterstock


Szerda
Túlnyomóan napos, száraz, és igen kellemes időre számíthatunk. A hőmérséklet csúcsértéke eléri a 19-24 fokot. Az északkeleti szél csak néha élénkül meg.
Csütörtök
A ragyogó napsütés mellett megnövekszik a gomolyfelhőzet, de inkább csak estefelé északnyugaton fordulnak elő záporok. 20-25 fokos maximum ígérkezik.
Péntek
Hajnalban nyugaton, reggel a középső tájakon, délelőtt keleten várható eső, zápor. A csapadéksáv távozása után pedig többórás napsütés várható kevés gomolyfelhővel. Az ÉNy-i szél többfelé újra megerősödik. Marad a 21-22 fokos csúcsérték.
Szombat
Napos, gomolyfelhős időre van kilátás, csak néhol alakul ki zápor, zivatar. Mérséklődik az északnyugati szél. 19-24 fok közötti értékeket mérhetünk délután - írja a Köpönyeg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.