Bizonyos oltásokkal már az első dózis után is be lehet utazni Horvátországba

oltás Horvátország nyaralás koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szerdától már a koronavírus elleni egy oltással is be lehet utazni Horvátországba - jelentette be Davor Bozinovic horvát belügyminiszter a kabinet szerdai ülésén.

A tárcavezető kiemelte: a Pfizer/BioNTech-, a Moderna- és a Szputnyik V vakcina első dózisának felvételétől legalább 22 napnak kell eltelnie, de nem haladhatja meg a 42 napot, míg az AstraZeneca-féle oltóanyag első adagjától szintén 22 napnak kell eltelnie, de nem haladhatja meg a 84 napot. Az összes többi vakcina esetében csak két dózissal lehet korlátozások nélkül beutazni az országba, a második dózis felvételétől pedig 14 napnak kell eltelnie. Azok, akiket nem oltottak be, és nem estek át a fertőzésen, a mintavételtől számított 72 óránál nem régebbi negatív PCR- vagy 48 óránál nem régebbi, az EU-által elfogadott antigén gyorsteszt felmutatásával léphetik át a határt.

Továbbá akik rendelkeznek európai digitális igazolvánnyal, hogy felgyorsítsák a határátlépést, feltölthetik adataikat az Enter Croatia (https://entercroatia.mup.hr/) honlapra. A beutazáshoz a határon minden esetben regisztrálni kell, kivéve, ha átutazóban van valaki. Horvátországon kívül eddig Bulgária, Csehország, Dánia, Lengyelország, Németország és Görögország kezdte meg június elsejétől a digitális igazolvány kiállítását, de Ausztria és néhány más ország is felkészült már a kiadásukra.

Az elmúlt napon 432 új fertőzöttet azonosítottak Horvátországban, ezzel a járvány kezdete óta az új típusú koronavírusban megfertőződöttek száma elérte a 356 829-et. Az elmúlt 24 órában a vírus okozta Covid-19 szövődményeinek következtében nyolcan haltak meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8042-re emelkedett. Kórházban jelenleg 709 beteget ápolnak, közülük 81-en vannak lélegeztetőgépen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.