Michaela Abensonnak pokoli hasi fájdalmai voltak. Csak úgy bírta elviselni a gyötrelmeket, hogy forró vizes palackot szorított a hasához.
A 28 éves Michaela Abenson 12 éves kora óta szenvedett az endometriózis kínzó tüneteitől. Éveken keresztül még csak azt sem tudta, hogy beteg. A tünetek 16 éve, az első menstruációjának napjától jelentkeztek. Hiába fordult orvoshoz, azt mondták neki, hogy ez a fajta fájdalom teljesen természetes, menstruáció esetén másoknak is gyakran fáj a hasa.
Az idő múlásával a helyzet csak rosszabbodot, már nem csak a menstruáció idején voltak fájdalmai. Minden nap forró vizes palackot kellett a hasára kötöznie, hogy enyhíteni tudjon a fájdalmain, amik olyan erősek voltak, hogy gyakran el is ájult.

Inkább az égési sérülés, mint a hasi görcs.
„Az egyetlen dolog volt, ami segített rajtam, annak ellenére, hogy kismilliószor megégetett. Az égés okozta fájdalom sehol sem volt a görcsökhöz képest. Tulajdonképpen megfőztem a saját hasamat. Az orvosok azt gondolták, hogy egy önpusztító folyamat része a kényszeres borogatás" – mesélte Michaela a The Sunnak.
A nő férje, Reuven gyakran egész nap, sőt, még éjszaka is a palackban a forró vizet cserélgette, ugyanis az asszony olyan gyenge volt, hogy még erre sem volt ereje.
„A fájdalom nagyon hasonló volt a szülési fájdalomhoz, de erre csak akkor jöttem rá, amikor a vajúdtam. Ezt a fájdalmat éreztem 12 éves korom óta" – mondta a nő.
Michaela 18 éves volt, amikor egy orvos komolyan vette a betegségét, és sikerült egy olyan diagnózist felállítania, amivel általában a meddőség is együtt jár. Négy műtét után sikerült eltávolítani az oda nem illő szöveteket, de még így is kevés esély volt arra, hogy valaha lehet gyereke. Végül újabb fontos műtétek következtek. Összesen tizenegyszer operálták meg Michaelat. Csodával határos módon és különféle meddőségi kezeléseknek köszönhetően a nőnek ma már két gyermeke van, így sorsdöntő beavatkozásra szánta el magát.

A nőnek két gyermeke született, és végül eltávolíttatta a méhét, hogy megszűnjön a szenvedés. A műtétet egy magánklinikán csináltatta meg, és körülbelül 10,5 millió forintnak megfelelő összeget fizetett érte.

Ez is érdekelhet: 20 centis angolnát helyezett a végbelébe egy férfi, mert székrekedése volt.